Rejtett történetek Csontvárynál

A budapesti Műcsarnok vasárnap zárult Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek című kiállításának apropóján nemzetközi konferenciát rendezett az intézmény a múlt hét végén, amelyen a tárlat összeállításában részt vevő kurátorok, német kutatók, valamint az ELTE PPK összehasonlító pedagógiai kutatócsoportja és neveléstudományi doktori iskolája munkatársai vettek részt.

A kiállítás a 19. szá­zad utol­só har­ma­dá­tól vi­lág­szer­te ki­bon­ta­ko­zó, a közép-eu­ró­pai or­szá­gok­ban is vi­rág­zó életreform-moz­gal­mat és annak mű­vé­sze­tek­re gya­ko­rolt ha­tá­sát mu­tat­ta be. Maga a fogalom azon, a századfordulón vi­rág­ko­ru­kat élő moz­gal­mak­nak nemzetközi, össze­fog­la­ló neve, ame­lyek közös jel­lem­ző­je a ter­mé­szet­hez való vissza­té­rés, az öngyógyí­tás, va­la­mint az el­ve­szett teljesség és a spi­ri­tu­a­li­tás ke­re­sé­se. A Monarchia nagy­vá­ro­sa­i­ban ek­ko­ri­ban meg­je­le­nő új ér­tel­mi­ség tagjai – fi­a­tal írók, képzőművészek, ze­ne­szer­zők, filozófusok, ter­mé­szet- és tár­sa­da­lom­tu­dó­sok – gyak­ran maguk is kö­ve­tői, sőt terjesz­tői voltak e divatos tö­rek­vé­sek­nek: a vegetarianizmusnak, a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat­nak, a test­kul­tú­ra-moz­ga­lom­nak és a különböző ezo­te­ri­kus, gnosz­ti­kus üdv­ta­nok­nak, társadalmi utó­pi­ák­nak. Az életreform-mozgalmak legjelesebb magyar képviselői közé tartozott például Körösfői-Kriesch Aladár a gödöllői művésztelep létrehozásával (a nagyvárosokból kiszabaduló művészközösségek ekkortájt alakultak ki), a mozdulatművészet területén Dienes Valéria, de Kós Károly, Kodály Zoltán vagy Baktay Ervin munkásságát is nagyban meghatározta mindez.

A kétnapos eszmecserén elhangzó német, angol és magyar nyelvű előadások e társadalmi-művészeti folyamatok részterületeire nyújtottak mélyebb betekintést. Csütörtökön mások mellett a tárlat tudományos koncepcióját kidolgozó Németh András, az ELTE PPK kutatója a magyar életreform nemzetközi recepciójáról és sajátosságairól beszélt, később kollégája, Boreczky Ágnes a modern tánc európai és hazai történetéről mesélt a résztvevőknek. Christine Mayer (Hamburgi Egyetem) a reformpedagógia és a művészi testformálás viszonyáról, Pukánszky Béla (Eszterházy Károly Egyetem) pedig Kodály Zoltán módszerének e mozgalmakkal való kapcsolatáról értekezett.

A konferencia második napján délelőtt angol nyelvű előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők többek közt a gödöllői művésztelepről Őriné Nagy Cecíliától, illetve Sass Brunner Erzsébetnek a spiritualitáshoz fűződő kapcsolatáról. Délután Végvári Zsófia művészettörténész Csontváry-Kosztka Tivadar híres festményei nőalakjainak rejtett kultúrtörténeti vonatkozásaiba avatta be a hallgatóságot. Kutatásának lényege, hogy párhuzamot fedezett fel Isadora Duncan (a modern mozdulatművészet legkiemelkedőbb alakja) és e figurák alakja, ruhája, tartása között. Ikonográfiai vizsgálódásokon alapuló elmélete kiindulópontja, hogy a festőre óriási hatást tett Duncan 1902-es budapesti fellépése az Urániában (akkor még Tudományos Színház), illetve az Operaház színpadán, de később valószínűsíthetően Athénban is látta az akkor már világhírű művésznőt. Ha közelebbről megfigyeljük például a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című Csontváry-kép táncoló alakjait, mozdulataikban, ruháikban, kartartásukban valóban felfedezhetjük a hasonlóságot az Isadora Duncanről készült korabeli fotókkal.

Földesi Renáta, a Semmelweis Egyetem kutatója arra világított rá, miként segítette Pető Andrást, a konduktív pedagógia kidolgozóját az 1920–30-as években megismert Heilkunst, a gyógyítás művészete. Utóbbi irányzat alapgondolata volt, hogy a világunkat meghatározó természeti törvények az emberi testre, illetve az egészség-betegség kapcsolatára is vonatkoznak. E Rudolf Steiner által is követett elmélet az embert mint test, szellem és lélek megbonthatatlan egységét kezeli, és a bennünk eredendően jelen lévő teremtő képességet próbálja feléleszteni, az egészség helyreállításához felhasználni. A Heilkunstot képviselő orvosok azt vallották, hogy az ember akaratereje szükséges a gyógyuláshoz, amelyet természetes gyógyszerekkel, energetizáló technikákkal (a gyógyvizek, friss, tiszta levegő, napsütés jótékony hatásaival) masszázsokkal is segítettek. Többek közt a Heilkunst révén váltak divattá a századfordulón és később a szanatóriumok, gyógyfürdők, illetve ez a teljességfilozófiával kiegészült orvoslás vált később Pető gyógypedagógiájának egyik alappillérévé is.

A tárlat finisszázsához kapcsolódóan a tanácskozás másnapján Hamvas Béla-napot tartottak a múzeumban a szellemiélet-reform jegyében.