Regös, tuva sámán és a Léna partfalába vésett szarvasok

A budavári Szent György téren egészen június 25-ig látható az az ingyenes kiállítás, amely Kunkovács László Világjelek című albumának anyagából nyílt. A Magyarság Házában megtekinthető kiállítás megnyitója egyben könyvbemutató is volt, egy szép kiállítású albumé, amelyben kétszáz fotográfiát találunk a magyarok számára talán még hallomásból sem ismert világról. Kunkovács László több tízezer kilométert utazott a kies tájakon, hogy az állatokat, főleg lovakat és szarvasokat ábrázoló sziklarajzokkal, vésetekkel vagy éppen az ótörök kőemberekkel együtt üzenetet, világjeleket hozzon nekünk, amelyeknek aztán segít is a megfejtésében. Hosszú volt az út az endrődi szülőháztól, a Körös partján töltött gyermekkortól, a kulákká nyilvánított apától és az eltüntetett tanyától a szegedi tanítóképzőn át a Magyar Távirati Irodáig. Amelynek fotósaként megismerkedhetett többek között azokkal is, akiknek neve volt a pusztán. Mert Kunkovács László sokáig a természetben, az állatokkal élő alföldi embert, az ősi eszközöket és módszereket használó halászokat fotózta, aztán indult csak el hosszú távol-keleti vándorlásaira. Ahogy nyilatkozta valahol, évtizedekig többet volt kint, mint itthon.

Arrafelé az emberek lóháton közlekednek, a ruhájuk pedig sokszor olyan, hogy száz éve is viselhették volna.

Csak a görbe kard hiányzik az oldalukról, arról leszoktatta őket a cár, majd szovjethatalom, de az egész életen át használt jó pengéjű kés az övre van függesztve most is, ahogyan az Altáj Köztársaságban 1995-ben készült fényképen is látszik. De szembenézhetünk Alekszej Kalkinnal, az 1998-ban eltávozott altáji regössel is, aki még szájhagyomány útján tanulta meg népének történetét.

Vagy megleshetjük a Jenyiszej forrásvidékén élő tuva sámánnőt is, aki éppen erőt gyűjt a szertartás előtt a szent fánál. Aztán rácsodálkozhatunk a Léna meredek, sziklás partfalára és az abba vésett jávorszarvasra. A folyó ezen a pontján tízszer olyan széles, mint a Duna Budapestnél. Itt vannak a szarvasos kövek népének 2700 éves emlékei Mongóliából, de a legtöbb fotográfia mégis a hakaszföldi Tamgali környékén készült, ahol a különleges sziklaalakzatokon még különlegesebb vésetek vannak. Ez az a hely, ahol feltűnik a napfejű szellemlény a fotókon, hol egy sziklamélyedésben rejtőzködik el, hol pedig egy mitológiai állattal egyesül.

Kunkovács László most nagyon messziről talán visszahozza nekünk azt a teljességet, amely valamikor megvolt bennünk is, megtalálja az azonos pontokat a sztyeppei típusú pásztorkultúra és a magyar Alföld között. Persze a világ változik, Kunkovács halászai és csikósai is jórészt már a temetőben vannak, ott, messze pedig arra a vulkán röpítette kőtömbre valaki a háromágú, szvasztikára emlékeztető jel mellé cirill betűs szöveget karcolt. Talán éppen a nevét és azt, hogy itt járt valamikor.