Kultúra
Pillanatok Rómától Párizsig és vissza
Kiállítás a kevéssé ismert Breznay József festményeiből a Pesti Vigadóban
Breznay József tehetségét még a szülei ismertek fel, majd pedig a Képzőművészeti Főiskolára kerülve tanárai, köztük 1938-tól Szőnyi István segítette, akitől átvette a világos színeket, cserébe tanársegédként dolgozott mellette. Amikor pedig megnyerte a római ösztöndíjat, Szőnyi volt az, aki elmondta neki, mit is kell megnéznie az Örök Városban. Breznaynak, mint ahogyan szerencsés társainak is, meghatározó élménnyé vált a római tartózkodás.
Tanulóéveit talán az 1938-ban festett, a Pesti Vigadóban születésének századik évfordulójára rendezett kiállításon is szereplő Szabadban című képpel összegzi, ami városkép és bibliai jelenet egyben, egy misztikus pillanat a lemenő nap sugaraiban. A háború alatt, családi tragédiák után – elveszti testvérét és feleségét is – jelentős művészként mentesítik a katonai szolgálat alól, továbbra is lehetősége van alkotni. Műtermében Berény Róbertet bújtatja, aki látva tehetségét, biztatja és erősíti. Első önálló kiállítása 1946-ban a Fókusz Galériában volt, hogy aztán ő is a szocialista realizmus vizeinek szélén sodródjon a következő években. Bár az ő realizmusa inkább poétikus, mint szocialista, ennek ellenére lehetőséget kap az 1953-as Munkácsy-díj után négy évvel egy rövidebb párizsi tartózkodásra.
A tárlaton látható a Dézsma című nagyon jól megkomponált, 1953-ban befejezett képe, amelyen a dölyfös Bakócz kardinális, meg az elcsúfult és becsapott Beatrix királyné a palota erkélyéről figyeli, hogyan hozzák be a népek az adót. A történelmi tabló mellett itt van a Zsennyei ebédlő című munka is, a Bezerédj-kastély intim menedékhangulatával, ahol messze a fővárostól eltűnik a félelem, és feloldódnak a gátlások. A Párizsban készült képek közül – ahol a Pont Neuf mellett volt rövid ideig a műterme – mi más, mint egy kávéházi teraszt az ott ücsörgő párral ábrázoló alkotása látható.
Franciaországi tartózkodása után a levert forradalom és az oroszok által másodszor is rommá lőtt Budapest várta. Ebből az időszakból két kép is van: a Lenni, vagy nem lenni című alkotáson a kezében koponyát tartó romeltakarító látható, az Újjáépítés/Várakozók című kollázsa pedig a korabeli újságok és textíliák felhasználásával készült. Breznaynak a 20. század zűrzavarában mindig biztos pontot jelentett a családja, bár első két felesége meghalt, a harmadikkal, Gánóczy Máriával végül kilenc gyermeket neveltek fel, közülük négyen léptek művészpályára.
A kiállított családi portrék, kedves életjelenetek mellett itt vannak a hetvenes–nyolcvanas években festett nagy, szürrealista, szimbolista, az élet értelmét kutató vásznak is. Az ókor alkonya és a korábban festett Horizontok, központban Ádámmal és Évával, a megfeszített Krisztussal, szentekkel és antik filozófusokkal. Aztán 1973-tól a sorsa úgy alakul, hogy a mindig szeretett Itáliában, azon belül is Pármában otthont rendezhet be magának. Ezt a változást két itáliai, nyolcvanas években készült képpel mutatja be a tárlat, hogy aztán eljussunk a legfrissebb, 2004-es keltezésű alkotásig. A Budapest éjjel című kép a festő rózsadombi lakásából készült: a parádésan kivilágított fővárosunk a Várral, a hidakkal és a Dunával, az előtérben pedig talán éppen egy találkáról hazatérő nőalakkal. Egy élet összegzése és a pillanatnyi látvány művészetté alakítása, biztos kézzel.