Kultúra
Pillanatképekből összeillesztett költői emlékezet
Kéziratok, versek, díjak: a számtalan írásos dokumentumon végignézve a látogató jobban megértheti nemcsak Kányádi Sándor életművét, de az általa hordozott szellemiséget is

A hétvégén tartott Budavári Könyvünnep – amelyet a júniusban elhunyt, Kossuth-díjas költőnek szenteltek – apropóján megrendezett kamarakiállítás ötletgazdája Budavár polgármestere, Nagy Gábor Tamás volt, célja pedig a tiszteletadáson kívül a köszönet, a hála kifejezése mindazért, amit Kányádi a barátoknak, tisztelőknek adott. Megköszönni azt az egy-egy gondolatot, verset, ötletet, tanítást vagy történetet, amivel akár ismeretlenül is segítette, szolgálta szűkebb és tágabb hazáját, olvasóit.
Ezért is kapta a tárlat a Találkozások címet: Kányádi Sándor családi, baráti kapcsolatait mutatja be a látogatónak három teremben elsősorban fotókon keresztül, de az egész életműnek is emléket állít a szeptember 30-ig, keddtől szombatig 14 és 18 óra között megtekinthető kiállítás.
Tanulmányozhatjuk a költő több kéziratát, külön falrész szól a műfordítás mibenlétéről, Elek apó tabáni kútjának és a Mesemúzeum alapításának története is saját termet kapott. A legérdekesebb mégis talán az első szoba, és nem azért, mert itt van kiállítva Kányádi számos elismerése, többek közt a Kossuth- és Prima Primissima díj, hanem mert itt követhetjük végig azokkal az emberekkel való találkozásait, fényképekben elmesélve, akik meghatározták pályáját – de világlátását, alapelveit is. Hogy csak pár nevet említsünk: Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre, Kallós Zoltán, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos – igazán illusztris baráti társaság. Különösen megható az a fotó, amelyen Kányádi Kallós Zoltánnal kávéházi beszélgetésbe elegyedve látható, hiszen már mindkét „nagy öreg” itthagyott bennünket.Kányádi személyes tárgyaiból, családi fotóiból is jó pár látható, ötletes és kedves megoldás a falon megörökített kolozsvári lakás szobájához hasonlóan berendezett kéziratos terem, írógéppel, versidézetekkel, könyvekkel-lemezekkel. Valamint Kaiser Ottó fotográfus rövid visszaemlékezésével Kányádi Sándor júliusi, nagygalambfalvi temetésére, ami szintén a tárlat megindító szemelvényeinek egyike.
Ugyanakkor a kiállítás nemcsak Kányádiról szól, hanem a hozzá kapcsolódó emlékekről is: gyermekrajzok, híres barátok gondolatai, versei által inspirált festmények is helyet kaptak a Virág Benedek Ház termeiben. Budavár Önkormányzata ráadásul valószínűleg folytatni szeretné a visszaemlékezést, ugyanis arra kérik a látogatókat és ismerőseiket, hogyha van Kányádi Sándorhoz kapcsolódó személyes élményük, azt meséljék el egy, a [email protected] címre küldött e-mailben.
A tárlat záró, egyben legérdekesebb darabja azonban az a videomontázs, amit a hetvenes évekből származó archív felvételekből, a román köztelevízió magyar adása által Kányádi emlékére készített műsorokból állítottak össze a kiállítás készítői: bár némi vágás nem ártott volna neki, érdemes végigülni, még egyszer újra látni-hallani a költőt.