Péter remete vezeklése

A Zichyek adományából épülhetett ki mai formájában a zarándokhely (Forrás: Wikipedia)

Egy 1845-ös egyházlátogatás dokumentumai is legalább hatszáz évesnek tartják az egyik legfontosabb hazai Mária-kegyhely, Jásd szentkútját, s ezt a jeles bencés tudós, Radó Polikárp (1899–1974) is alátámasztotta. A bakonyi település környéke az őskortól lakott a régészeti kutatások szerint, a ma is jól kivehető kettős sáncú földvárát egyesek szerint a kelták építették. A kelták mellé pedig megérkeztek a rómaiak is, akik szerették ilyen védett völgyekbe telepíteni a villagazdaságaikat. Jásd lakott volt az Árpád-korban is, és egy 1164-es keltezésű oklevél arról tájékoztat bennünket, hogy a Pannonhalmáról terjeszkedő bencések – valószínűleg Újlaki Lőrinc nagyúr segítségével – Szent György tiszteletére kolostort és templomot emeltek itt. A mára szétszórt, faragott kövekből tudható, hogy a mesterek a székesfehérvári bazilika építkezéséről jöttek. A kör­­nyékre 1543-ban megérkező török hódítók elől a bencések már korábban elmenekülhettek, a templom és a kolostor pedig a rablók martaléka lett a faluval együtt.

Jásdot aztán a Zichy család birtokolta, az is telepítette újra, 1757-ben. Harminc év múlva pedig már újra volt kőtemploma, amelybe beépítették a bencések köveit is. Zi­chy István adományából, Klesovits Márton plébánossága alatt építették fel a romos faépítmény helyére a szentkút mostani kápolnáját, s 1837. augusz­tus 6-án szentelték meg. A forrásokban először 1814-ben megjelenő szentkút mai formája Faller Jenő bányamérnök tervei alapján készült el, már négy esztendővel korábban. A 19. század végén egy Vathy István nevezetű újságíró pedig helyi adatközlés alapján le is jegyezte a szentkút legendáját. Eszerint egy Péter nevű remete vezekelt itt valamikor bűneiért, amelyekből sok lehetett, mert még a patak is kiszáradt miattuk. A szomjas, de annál buzgóbban imádkozó remete pedig álmot látott, amelyben a Szűzanya megmutatta neki, hol ásson víz után. A feltörő forrás vizétől pedig rövidesen meg is gyógyult egy sánta ember, s ennek elterjedt aztán a híre, és egyre többen jöttek ide a gyógyulás reményében.

Kis színes részlete a történetnek, hogy a török idők utáni első, 1780-ban ide irányított pap mindjárt össze is veszett a forrás akkori remetéjével, gondozójával, akit kuruzslással vádolt meg és elkergetett. A remete pedig a benne hívő emberek egy részével a közeli Csatkára telepedett át, s abból így szintén búcsújáró hely lett. De mindez cseppet sem befolyásolta a jásdi szentkút felvirágzását. Olyannyira nem, hogy 1903-ban hatvanhét helyi gazdának már volt elég pénze arra, hogy az aktuális birtokosától megvegye a környező földeket. A közösség pedig erős maradt a szocializmusban is, így dolgozhatott itt 1961-től négy éven át a kápolna és a templom freskóin Károly Gyula keszthelyi festőművész is. A szentkút közelében álló, hat méter magas, karcsú Mária-szobor Braun János mészkőalkotása 1972-ből. Szeptember 12-én, Mária nevenapján és május 24-én vannak itt a búcsúk, de persze Jásd az esztendő minden napján várja a csodában bízókat vagy a csendet keresőket.