Kultúra

POSZT-díjas operett Marosvásárhelyen

A chicagói hercegnő

Marosvásárhelyen, a hét végén háromszor is előadja a tavalyi, Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) díjazott nagyoperettjét, Kálmán Imre A chicagói hercegnő című darabját a Budapesti Operettszínház.

A Béres Attila rendezte produkciót ma este, valamint holnap délután és este nézhetik meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A vendégjáték a vasárnapig tartó, immár hatodik alkalommal megrendezett Vásárhelyi Forgatag része, amely a helyi magyar közösség számára – hasonlóan a Kolozsvári Magyar Napokhoz – biztosítja azt a találkozási lehetőséget, sok egyéb kulturális és gasztronómiai, valamint sportprogram kíséreté­ben, amely által újra erős közösséggé kovácsolódhat a város magyarsága, miközben a román érdeklődők számára is bemutatkozhat a magyar kultúra.