Kultúra

Örök naplementében a régi köveken

A múlt, a jelen és a jövő találkozása az óbudai esernyősben – A táj ugyanaz, mint amit a téglagyári munkás láthatott egykor

Óbuda – Aquincum, személyes utak egy antik világba címmel rendezték meg az idén a II. Óbudai Képzőművészeti Tárlatot. A meghívásos kiállítás alkotói a 2000 éves városban, a múlt és a jövő találkozópontján próbálnak válaszokat adni a jelen kérdéseire s megidézik az antikvitás korát, s ezt Óbudán, ahol szinte minden kapavágás után római emlékek fordulnak ki a földből, nem nehéz megtenni.

óbudai esernyős 20161025
Óbuda szisztematikus munkával elérte, hogy hangsúlyosan jelen legyen Budapest kulturális életében (Fotó: Varga Imre)

Huszonhat alkotó 36 művét állították ki a Fő téren, az Esernyős Galériában a II. Óbudai Képzőművészeti Tárlaton. Óbuda lassan építkezve, szisztematikus és szívós munkával mára eljutott odáig, hogy tartósan és szembetűnően jelen van a főváros kulturális életében. Ennek egyik állomása, fontos lépése volt a tavalyi, az önkormányzat és a Fellini római kulturbisztró által megszervezett, Római P’Art 14 című tárlat, amelyből kinőtt az idei kiállítás, amit a szervezők szándékai szerint évente újabbak követnek. A tavalyi, szinte mindenki számára nyitott pályázat után az idén öttagú kuratórium, két-két műgyűjtő és aktív festőművész és egy művészettörténész döntött arról, kiket hív meg a kiállításra. A tematika adott volt: Óbudán mindig is jelen lesz az antikvitás, megmaradt részleteiben, köveiben, cserepeiben a múlt.

Hogy miként reflektál az európai kultúrát megalapozó időkre a mai művészet, arra láthatunk példákat november 6-ig a szintén újonnan létrehozott Esernyős Galériában. Az elsődíjas Szabó Ákos a Flórián téri felüljáró alatti egykori legionárius fürdőt idézi: a Genius loci 130 x 100-as vásznán szó szerint is ott van az antikvitás és a jelen. A második díjazott Ujházi Péter lett Óbudai edényével: a hajdani cserepek mintájára a régi arcokat vonultatja fel. A harmadik helyen Sulyok Gabriella végtelenül finom, tussal és krétával készített grafikája végzett. A Fényút Aquincumba talán egy időgép, amely visszaröpít bennünket 2000 évnyit, mintha ott állnánk valahol a Gázgyárnál, ahol a római polgárok temetője volt, s mintha ott állnánk az örök naplementében a régi köveken, fal- és oszlopmaradványokon nézve a Hármashatár-hegy mögött lebukó napot, ahogy egykor egy polgárvárosi fazekasműhely munkása is tehette.

A huszonhat alkotás között eltérő mentalitásokat és különféle alkotói módszereket találunk: először Orosz István antik épületelemekből készített, illúziókeltő rézkarcainál állunk meg egy pillanatra, hogy továbblépjünk Szotyory László Etruszk farkasához, amely nem sokban különbözik többi farkasától, bár tudjuk, hogy az alkotó mennyire rajong az antik Itáliáért, annak maradékáért. Fehér László is elsétált Aquincumba, és kivágott egy kört abból, ami belőle megmaradt. Szemadám György Világítótornyáról könnyen asszociálhatunk fároszi párjára, vagy úgy általában arra a fényre, amelyet éppen az antikvitás vitt az emberiség történetébe.

Kósa János Légió című vásznán egyszerre van jelen a gondolatiság és a fényes mesterségbeli tudás. Kósát bevallottan a 19. századi történeti festészet inspirálja, ezt igyekszik mondandója szolgálatába állítani. A színházi kulisszában felsorakozó ólomkatona-légióját modern reflektorok világítják meg, és két kosztümös hölgy figyeli.

Mi pedig figyeljünk oda Óbudára – hiszen a városrésznek immár saját képzőművészeti tárlata is van.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom