Nem csak a Fradi-sas alkotója

– Sokat barkácsolt gyermekkorában?

– Már kiskoromtól fogva szerettem összerakni-szétszedni, átalakítani és rajzolni dolgokat. Ez a vizuális kifejezési mód végigkísérte a mindennapjaimat az egyetemig. Voltak kísérletezéseim más irányba, de végül mindig visszatértem „valaminek a megalkotásához”.

– Ez érdekelte a legjobban?

– Igen, mindig is az alkotás mozgatta a fantáziámat, szerettem azt is megfigyelni, hogyan reagál a környezetem arra, amit készítettem, hogyan hat az emberekre, milyen reakciót vált ki. Volt jó néhány olyan munka, amit már gyerekként kitaláltam, megrajzoltam, aztán jól el is felejtettem. Nemrég találtam egy olyan – már jóval több mint évtizedes – jegyzetet, amit felnőttként elkészítettem anélkül, hogy emlékeztem volna rá.

– Emlékszik mi volt ez?

– Igen, van egy saját bútorkollekcióm, például itt a tárgyalóban, ahol ülünk, Dante kutyámról mintázott lábak tartják az asztalt. A barátnőm nemrég megtalálta néhány óvodás rajzomat, ahol hasonló ötletet vázoltam, csak oroszlánlábakkal. Érdekes, hogy ezek eltűnnek a tudatalattiban, aztán mégis visszatérnek valamilyen formában.

– Az egyetemi évei alatt már körvonalazódott, hogy szobrász szeretne lenni?

– A Kisképző alatt először bútor szakra mentem, nagyon élveztem, de nem éreztem úgy, hogy ennyire műszaki irányba menjek, ennél szabadabban akartam gondolkodni. Szerencsére volt egy srác szobrász szakon, akit ez érdekelt jobban, így „cseréltünk”. Itt már rövid időn belül eldőlt, hogy megtaláltam a helyem.

– Miért?

– A szobrászat egy olyan komplett műfaj, amibe nagyon sok minden belefér, az ember egy fizikai anyagot megváltoztat. Az egyetemi évek során Kő Pál osztályába jártam, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó mester volt, hagyott szabadon érvényesülni. Egy évet Milánóban is tanultam, ottani tanáromnak is sokat köszönhetek.

– Dobermannja, Dante úgy megihlette, hogy egy egész birodalmat épített köré. Ez mennyire volt tudatos?

– Ő egy furcsa, majdnemhogy ördögi kis jószág volt, fekete, kékesen csillogó bundával. Amikor kecsesen lefeküdt a perzsaszőnyegünkre, akkor olyan volt, mint egy ókori freskó. Danténak a pokla ugrott be, emellett felkurtított füle miatt Anubiszt is beleláttam. Ez a birodalom az én magánmitológiám, ami az engem körülvevő világra emlékeztet. Ez lett a logóm is, valamint beleépült a munkáimba. Például ha valaki eljön a Csepel Művekbe, a gyáramba, kilincs helyett Dantéval fog kezet először. Rengeteg szobrot készítettem róla, modelleztem, skicceket készítettem, ami mozgásban ábrázolta. Aki eljön az Ybl Vízházba vasárnapig, ezeket is megtekintheti.

– Rengeteg köztéri szobrot készít. Korábban falécekkel dolgozott, emiatt állt át a rozsdamentes acélra?

– Úgy kezdődött a köztéri munkák története, hogy volt egy hevesi művésztelep, amit Kő Pál szervezett. Volt ott egy csomó kidobált faléc, amikből elkezdtem építkezni. Így jött létre az első szobrom, ami még nem volt egy kifejezetten megtervezett dolog, talán egy róka és disznó keverékére emlékeztetett. Miután elkészült, otthon elkezdtem kísérletezgetni, és rövid idő alatt elhasználtam a kertünk végében heverő összes hátrahagyott lécet. Egyre több állatot készítettem, és állítottam ki ezután, ebben a stílusban.

– Ezután jöttek a nagyobb megrendelések?

– Igen, ezek közül többön is már acéllal kellett dolgozni, hiszen a műnek állnia kell a sarat a természeti viszontagságokkal szemben. Vannak persze kültéri faalkotások, de az utóbbi öt-hat évben ezek is már tartalmaznak egy erős fém vázat. De ez függ a környezettől, hova illik egy fém-, illetve egy természetes anyagból készült szobor.

– Nem tévedek, ha azt állítom, hogy a nagyközönség a Fradi-sas kapcsán ismerte meg?

– Nem hiszem, hogy téved. A Ferencváros totemállata nagy kihívás volt, hiszen soha nem készítettem még ilyen nagy szobrot, és rozsdamentes acéllal sem dolgoztam ekkora volumenben. A sas témája számomra egyértelmű volt, a szobor léptékét is én határoztam meg. Akkora térbe pedig egy monumentális dolgot szerettem volna készíteni, ami ugye a klub szimbóluma is. Így jött létre a futball-labdán álló ragadozó. Ez a szurkolóknak szerintem egy fontos dolog, jó érzés látni, hogy a szárnyai alatt vonulnak, fotózkodnak, magukénak érzik.

– Üzletileg nem komoly kockázat elvállalni egy ilyen munkát?

– Dehogynem, de egyben kihívás és egy óriási bizalom, ami bizonyításra és maximalitásra sarkal. Ez a lépték alvállalkozókat kívánt, komoly logisztikát, projektmenedzsment is kellett, ez volt ez első ilyen komplexitású munkám. Már akkor volt egy csapatom, és egy nagy stúdióm, de ez már-már építőipari léptékben, építési engedéllyel, munkavédelmi előírásokkal, feszes ütemtervvel zajlott. Statikusmérnököket kellett bevonni, körülbelül száz ember dolgozott rajta. Nagyon örülök, hogy így sikerült, mert rosszul is kijöhettünk volna belőle.

– Ezután a Kreml elé is készített egy alkotást.

– Igen, egy szarvast Oroszországba, a Volga partjára, rozsdamentes acéllapokból, ez lett az első kortárs kültéri szobor Nyizsnyij Novgorodban. Örülök, és nagyon megtisztelő, hogy útikönyvek címlapján látom vissza. Két szobrom van Moszkvában is, ebben az időszakban ismertem meg páromat, akivel azóta együtt is dolgozunk.

– Európa legnagyobb madárábrázolása után pár évvel jött az Atlanta Falcons új arénájának kabalaállata, mely a világ legnagyobb madárszobra lett. Ez a felkérés hogyan jött?

– Majdnem sehogyan, mert először e-mailben kerestek meg, azonban valamiért a kéretlen üzenetek közé került. Maga a stadion a világ legkorszerűbb építménye lett, mi is két évet dolgoztunk a sólymon. Először a csapat képviselője jött ide, megmutattuk neki a stúdiót, a Fradi-sast, ami a fő referencia volt. Ezután kezdődött a konkrét tervezés, majd kivitelezés. A szobor több ezer kisebb-apróbb darabból állt, amit itt Csepelen raktunk össze, és négy konténerben szállítottunk át hajón az Egyesült Államokba. Csak a csomagolócsapat egy hónapig dolgozott rajta. Vicces történet, hogy miután megérkeztünk, béreltünk egy raktárat, ám mellettünk forgatták a Stranger Things című nagy sikerű amerikai sorozatot, akik egy kicsit „túlnyújtózkodtak”, így a Falcon-szobor egyik szárnyrésze is bekerült a második évadba. Fél évet töltöttünk kint az összerakással, Atlanta szinte a második otthonunkká vált. Azt hangsúlyozom, hogy – nem csak ennél a munkánál – nagyon büszke vagyok a csapatomra, a szobrászokra, hegesztőkre és az irodában dolgozókra és páromra is, aki a kommunikációért és projektkoordinációért felel.

– Hogy fogadták a helyiek?

– Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert fog megérinteni. Az amerikai futball a legnépszerűbb sport, hatalmas hagyománya van, a szobornak óriási hatása van az emberekre. A meccs a nagybetűs hétvégi családi program, sütögetnek előtte, összejönnek a barátok, a rokonság. Nemcsak a városból, hanem egész Georgia államból is sorra jönnek a pozitív visszajelzések. Egy biztonsági őr mondta nekem, hogy sokaknak az emelkedés pillanatában ábrázolt sólyom a szabadságot és felszabadítást jelenti. Ez egy közösségformáló erő, jó látni, hogy hétköznap is többezer ember fotózkodik a sólyom előtt.

– Egy ilyen külföldi munkának van országimázs töltete is?

– Persze, minden interjúban büszkén említem, hogy Magyarországról érkeztem, és magyar csapattal dolgozom, velük megyek a világ minden tájára. Mindig bemutatjuk Budapestet a külföldi ügyfeleknek, a vizes világbajnokságra készített terveimet a CNN-nek is prezentáltam. Aki a studiónkba jön, azt a szobrok megtekintése mellett, körbevezetjük a városon, amihez hasonló szépségűt sehol se találnak szerintem. Aki elmegy Atlantában a szobor mellett, az egy plaketten megtudja, hogy ez a szobor hol készült kétszáz magyar szakember közreműködésével, büszke vagyok rájuk, egy igazi elitcsapatot sikerült kialakítanunk az évek során. Erről még többen fognak értesülni az Egyesült Államokban a jövő évi Superbowl-döntőn, hiszen a Mercedes Arénában rendezik majd meg a világ legnagyobb figyelmét kiváltó sporteseményét.

– A budapesti vizes világbajnokság után nemrég a siófoki női kézilabdacsapat kabalaállatát és magának a stadionnak az arculatát is ön tervezte. Miért a hópárducra esett a választás?

– Mert ez az állat az erőt, a teljesítményt és a nőiességet szimbolizálja. A hópárduc a legenda szerint a Csodaszarvas történetében jelenik meg. A legkorábbi források úgy tartják, hogy a szarvas üldözői mitikus lények voltak, közülük egyik Bors hópárduc. Csak későbbi változat szerint öltöttek emberi testet Hunor, Magor és Bors képében. Ennek alapján terveztem meg az arculatot.

– Milyen tervei vannak az idei évre és a jövőre nézve?

– Sűrű ez az év. A Félúton kiállítás után Jakutföldre megyek egy trendkutató konferenciára előadni, emellett több alkotáson is dolgozom egyszerre. Mindegyik máshogyan izgalmas: az egyik szobrot most bronzból formázzuk meg, amely egy női alakot fog ábrázolni, a másik egy hatalmas méhkaptár lesz Budán, többezer tornádó alakban rajzó méhhel. Emellett folyamatosan készülnek bútorok, amiket mostanában terveztem. Stúdiómban pedig különféle izgalmas rendezvényeknek adunk otthont.