Kultúra

Napének: összegző lemezt adott ki a harmincéves Makám

A világzene születése a zenekarnak is köszönhető

Úgy tartják, hogy az úgynevezett világzene, vagyis a world music magyar találmány. Ezzel azért lehet vitatkozni, mert népzenei elemek minden zenetörténeti korban fellelhetők voltak a legartisztikusabb kompozíciókban is. Sőt, egyes kutatók szerint nem volt olyan korszaka a zeneművészetnek, amelyben ne népzenei motívumok inspirálták volna a nagyobb lélegzetű művek megszületését. Állítják, Bach is szívesen forgolódott a vásári tömegekben, hátha elkap egy érdekesebb, továbbgondolásra alkalmas dallamtöredéket.

Akármikor s akárhogyan is született meg a world music, az biztos, hogy a Makám, azaz Krulik Zoltán zenekara nagyon sokat tett érte. Amennyire követni lehet, a Makám volt az első olyan együttes, amely nemcsak arra törekedett, hogy különféle zenei elemeket helyezzen egymás mellé, hanem arra is, hogy ezek az elemek, vagyis a folkból, a rockból és a klasszikus zenéből elcsent szilánkok és mozaikdarabok szerves egységbe, azaz szintézisbe kerüljenek. A Makám annyival toldotta meg mindezt, hogy ami a népzenei elemeket illeti, nemcsak a magyar folkkincsből merített, de a balkáni térségből is, sőt, esetenként ennél is tovább lépett, s talán nem olyan nagy túlzás azt mondani, hogy használta az egész világ népzenei örökségét Indiától egészen Jamaicáig.

A zenekar most adta ki Napének című CD-jét. A rajta hallható kompozíciók a Makám pályafutásának harminc évét fogják össze. Több tekintetben is rendhagyó lemez ez az album. Mindenekelőtt azért, mert nemcsak egykori kompozícióit játssza újra az együttes, de több régi számot is új feldolgozásban ad elő. Új feldolgozásban még akkor is, ha az adott számot történetesen a zenekar régi tagjai játsszák. Aki ismeri a Makám történetét, az tudja, jó húsz évvel ezelőtt úgy döntöttek a tagok, hogy külön utakra térnek. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy mi volt e szétválás oka. Világnézeti vitákról, meg nem értésről szóltak a pletykák, de legalább ennyit lehetett hallani arról is, hogy az együttes tagjai egész egyszerűen más zenei utakra fordultak, mert játékukban nagyobb hangsúlyt kaptak például az indiai vagy a dél-balkáni folk elemei. Ma már mindegy is, hogy mi történt annak idején, a lényeg, hogy az egykori tagok húsz év után most újra találkoztak a Napének című CD-n. Egyébként nagyon illusztris a lemez közreműködőinek névsora, nyilván elegendő, ha csak Grencsó Istvánt vagy Eredics Bélát említjük. De szerepel a CD-n azoknak az énekesnőknek a hosszú sora is, akik közreműködtek a Makám zenei fejlődésében.

Nem kaotikus, de jellegénél fogva sokszínű lemez a Napének.

A zenekar december 21-én mutatja be a CD-t élőben. A koncert este fél nyolckor kezdődik a MOM kulturális központban.

Makám: Napének – Z Paraván Kiadó, 2014