Mostanra már minden megrövidült

A közép-európai hagyományok és identitás fontos, jól megkomponált dokumentuma a Sörgyári capriccio. Bohumil Hrabal a cseh irodalom egyik legfontosabb szerzőjeként érdes humorral lavírozott a groteszk, az abszurd és a valóság határán, amikor rögzítette a húszas évek Csehországának helyzetét: az Osztrák–Magyar Monarchia iránt érzett nosztalgiát, a kisvárosi élet kisszerűségét, az amerikanizálódást és a huszadik századi mindennapok fokozatos felgyorsulását. Bár művei és neve a régióban egészen hamar ismertté vált, világhírnévre csak 1982 után tett szert, amikor Jirí Menzel megfilmesítette kisregényét, amelyről úgy tűnt, aktualitásából mit sem vesztett, és felvetett problémái a magyar emberek helyzetétől sem állnak messze.

A Hrabal-recepció egyik újabb állomása Hargitai Iván rendezése, amely inkább a könyvet vette alapul, ugyanakkor érezhetően a filmben megteremtett képi világra is épített. Az előadást szombat este mutatták be a József Attila Színházban, Fekete Réka Thália (Maryska) és Zöld Csaba (Francin) főszereplésével.
Mivel Hrabal nevelőapja sörgyári könyvelő volt, nem állhatott messze tőle a bemutatott világ: a kisszerű, részeges dolgozók és a nagyhatalmú, ellentmondást nem tűrő urak társadalma, amelyben a nőknek kevés szerep jut. A Sörgyári capriccio történetében Maryska szabadulni próbál a társadalom és a férje által ráerőltetett elvárásoktól, miközben utóbbi állandóan azon igyekszik, hogy valahogy megzabolázza feleségének lázadó természetét. A konfliktusok csak erősödnek, amikor felbukkan a férj kissé zajos, idegesítő és nagyvilági életet élő nagybátyja, Pepin (Ujréti László). Közben a kisvárosba folyamatosan szivárognak be az iparosodás és a technikai fejlődés hatásai: megjelenik a rádió, az autó, a gramofon és a dzsessz. Rövidül a távolság, a munkaidő, az asztal lába, a szoknya, és még Maryska is levágatja gyönyörű, combig érő haját, amely olyan, akárcsak „egy darab Monarchia”.

A Hargitai Iván által rendezett előadás az eredeti történet összes fontos motívumát megjeleníti. Az ábrázolt eseményeket Maryska fodrászüzletben tett látogatásai keretezik, egészen a legutolsó és egyben „végzetes” beavatkozásig. A vígjátékot a rendező számos látványos elemmel gazdagította: bábokkal, árnyjátékokkal, néhol akrobatikus mozdulatokkal és burleszkelemekkel érzékeltette az eredeti regény groteszk és abszurd hatásait. A színpadra állított történet szerkezetén keresztül reflektál a capriccio műfajára is, csapongó, szeszélyes és szabad formájú, a jelenetek és dalok kavalkádja váltja egymást.

Az előadásban élő kocsmazene is hallható, ugyanakkor a műfajok is csapongók: hallhatunk népdalt, cseh slágert, komolyzenét, de szvinget és charlestont is, utóbbiak már az új világ érkezését, a változásokat jelzik. Az élő zene bár segíti az atmoszférateremtést, a színészek által énekelt dalok és a hozzátartozó egyszerű koreográfiák kevéssé élvezhetők, nem közelítik meg a darab prózai részének színvonalát. Az előadást egyértelműen a Maryskát alakító Fekete Réka Thália színészi játéka viszi el, aki remekül formálta meg a kissé könnyűvérű, lázadozó, játékos és melegszívű feleséget, aki sehogyan sem illik bele a „rendes asszony” fogalmába. A színésznő remekül játszotta el a kissé exhibicionista, mégis pozitív személyiségű fiatal feleséget, egy valódi női ikon elevenedik meg a színpadon, akinek minden megnyilvánulásában van némi erotika. A darab egyben a női emancipáció folyamatát is bemutatja Maryska „szabadulási kísérletei” által, amelyeknek legfontosabb jelképei a szoknya, majd a frizura megrövidülése, ahogy elhangzik: „most tűnt el végleg a térképről az Osztrák–Magyar Monarchia.”