Mondabeli remetebarlang a Bakonyban

Bél Mátyás lelkész-tanár 1735-ben tartózkodott Veszprémben, utána részletesen megírta a királyi székhely történetét. Akkor nem ismerhette fel a legrégebbi alapítású, görög rítusú apácazárdát, mivelhogy nagyrészt a föld alatt lappangott, gyep és burján borította.

A sebesen kanyargó Séd partján 1226 és 1244 között alapította Bertalan veszprémi püspök az alexandriai Szent Katalin titulusú klastromot a Domonkos-rend számára. A hely neve attól fogva Szent Katalin-szeg, amely a Szent Domonkos-rend legelsőként épült magyarországi női rendháza is volt. Később és azóta is egyszerűen csak a Margit-romok néven emlegetik.

Ugyanis IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária császári hercegnő leánya, Margit a tatárjárás végeztével, szülei fogadalmának megfelelően, hogy őt Istennek ajánlják a veszedelem elmúltával, a veszprémi klastromba került mint „az örökös király leánya”. Tízéves korától pedig a Duna-szigeti dominikánus kolostorban élte le a hátralevő, rövid életét: 1261-ben beöltözött a rend fehér csuhájába, majd 1270-ben csendben elhunyt. Nem sokkal később az egyház szentjévé avatták.

A Séd-parti Margit-romok védelmére nyolcvan évvel ezelőtt figyelt fel a Műemlékek Országos Bizottsága. A városi hivatal 1936-ban kezdte meg az ásatásokat, két és fél, három méter magas kő- és téglatörmelék alól kerültek napvilágra a kolostor falai Nagy László múzeumigazgató vezetésével. Alapjaira egy középkori templomot rekonstruáltak, de a befedését csak 1960-ban végezték el. A rendszerváltás után, a parkosítások során méltó képet nyert a szép középkori emlékhely.

Veszprémtől nyugat felé autózva, a Magas- és a Déli-Bakony szűkülő völgyében először Márkó, majd Bánd községeket érintjük. Az oszmánok százötven éves pusztítására történelmi válasz volt minden egyes újonnan készült, főként barokk stílusú plébániatemplom, a 17–18. században betelepült bajor-, frank- és svábföldi családok szorgalmából. Márkónak Padányi Bíró Márton püspök adományozta a parókiát 1741-ben.

Bánd település nevét elsőként egy 1233-ban keltezett oklevél említette. Birtokosa az Ajka nemzetség volt, 1299-ben aztán Igmándi András Miklós nevű fiától való unokája, I. (Csete) Lőrinc elcserélte zempléni várbirtokát a Veszprémhez közeli Essegért. A kővárat 1309-től kezdve a Lőrinc fia Lőrinte comes (gróf) építtette fel. A 15–16. században a Rozgonyi és az Újlaki családoké volt. A török elfoglalta, 1651-ben már lerontva pusztult. Szabálytalan alaprajzú vár volt, mintegy hatvan méter átmérővel, két oldalán négyszögletes őrtornyokkal és védőfallal. Faragott köveit a falunép széthordta, 1888-ban már csak törmelék borította. Emlékként mindössze csak a lőréses déli torony maradt fenn.

Barokk ízlésű temploma a főutca oldalán magasodik. A falu hatszáz lakosának mintegy negyede német ajkú. Bánd nevezetes szülöttei a tisztes Mádl család tanult tagjai: Mádl Antal irodalomtörténész, Mádl Ildikó sakkmester és a néhai köztársasági elnök, Mádl Ferenc, mások mellett.

A szomszédos Szentgálon, Herenddel szemközt a sűrű, tiszafás Bakony-erdőben különös népség telepedett le a középkorban. Udvari vadászebtenyésztők, vadászok és íjászok, akik nemességet, adómentességet és még több kiváltságot nyertek érdemül Róbert Károly királytól 1328-ban. A helység első írásbeli nyoma 1281-ből származik, a monda szerint a mai katolikus templom helyén egy barlang volt, benne lakott a szent életű remete: Győrffy György történészprofesszor egy ott járt Sankt Gallen-i hittérítő pap működéséhez köti a históriát. Tény, hogy a nemesi jogú községnek jelentős középkori temploma volt, amelynek elhordott kövei helyén 1798-ban hatalmas barokk egyházat emeltek keleti irányba tájolt szentéllyel.

Eötvös Károly a Bakonyi utazás című, regényes útirajzában képszerűen leírta az 1844. évi veszprémi tisztújító megyegyűlésre husánggal, vasvillával – és okkal – megjelent, jogsértett szentgáli férfiakat, akik a főispáni palotában addig sosem látott verekedéssel, töréssel-zúzással vettek elégtételt. Azóta béke honol Szentgálon. A Tamás nevű nemesek utódai nemrégiben testvérkapcsolatot hoztak létre a távoli, háromszéki Kézdiszentlélek gyakori, Tamás családnevű közösségével.