Kultúra
Mi lesz veled, ember, ha belep a hó?
Térey János regénye egy képtelenül valóságos korrajz jelenkorunkról
Ennek ellenére már az első pillanatokban kellemesen csalódunk: a töredezett mondatszerkesztés egyáltalán nem zavaró, a könyv pedig lerakhatatlannak bizonyul.
Az olvasmányosságot elsősorban a meglehetősen abszurdnak tűnő témaválasztás biztosítja. Térey szürreális szituációt vázol fel: 2019-ben járunk, amikor Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok szokatlan működéséből fakadó globális lehűlés keríti hatalmába: befagy a Duna, mindent belep a hó. A kérdés pedig az, hogy ezzel a váratlan katasztrófahelyzettel miként birkózik meg a magyar társadalom, a hatalmon levő kormány és a felső középosztály.
A történet önmagában nem lenne képes beszippantani, egy ekkora mű esetében a jó alaptörténet legfeljebb csak néhány száz oldalig tart ki, utána már unalmassá vagy vontatottá válhatna a könyv. Itt azonban nem ez történik, ugyanis Térey tökéletes logikával, minden részletre odafigyelve hozta létre versprózáját.
Mindig megfelelő mennyiségben adagolja a humort: már éppen kezdenénk halálosan komolyan venni a jégkorszak eljövetelét, a katasztrófát, amikor bedob egy-egy mondatot, amellyel a korábbi szörnyűségeket, tragédiákat egyszerre súlytalanná és semmissé teszi. Például egy helyen a hosszú és komoly dialógust a következő néhány sor töri meg: „Friss liliom / A kristályvázába, ez az én emblémám.”„Ezt, hogy értsem, a címere?” „Nem a címerem, hanem a jelem az oviban…”
Ugyan a verses beszéd a legtöbb esetben a köznyelvhez, a mindennapi szóhasználathoz közelít, azonban attól néha meglehetősen elemelkedik, ezzel a pátosszal Térey szintén úgy dolgozik, hogy a végeredmény rendkívül szórakoztató lesz. De nemcsak ezek a sorok, mondatok teszik rendkívül humorossá a különféle szituációkat, hanem a pontosan kidolgozott helyzet- és jellemkomikumok is nagyszerűen működnek ebben a regényben. Térey karakterei főként kisszerű hősök, a nem létező magyar elit tagjai, akik azt gondolják, hogy fagypont felett övék a világ, hogy a pénz mindent megold. Szórakoztató látni, hogy ezeket a téveszméket a legvégsőkig próbálják fenntartani, és mulatságosak azok a pillanatok is, amikor hirtelen ki kell józanodniuk.
A szöveg ugyanis egy másik szinten meglehetősen megráz. A szereplők felszínessége, egymás iránti közönye igazán lesújtó, de az egyre fokozódó konfliktus is számos alkalommal teremt feszültséget. Térey formát ad a magyarság tanácstalanságának, boldogtalanságának, bénultságának és apatikus voltának is, felkavaró, hogy a szereplők megmozdulásaiban sokszor magunkra ismerünk és a tipikus magyar panaszkultúra nyomaira bukkanunk.
Mi több, bár a történet 2019-ben játszódik, a történések folyamatosan át-átugrálnak a jelenünkbe és a múltunkba, Térey „időfolyosókat” hoz létre, amelyekbe az aktuálpolitikáról is állításokat fogalmazhat meg: többek között például a menekültkérdésről, de a disznómotívum utal a 2015 elején történt eseményekre, míg az egész Negyedik könyv a 2013-as nagy havazást mitizálja. A szövegben ezen túl is hatalmas ismeretanyag van felhalmozva: Térey meteorológiai, borkulturális, építészeti, képzőművészeti és zenei tudást is belesűrít ebbe a regénybe, a szövegben rengeteg popkulturális utalás is el van rejtve a Metallica-számoktól Robbie Williams hírhedt Budapest, fuck the rest! kantálásáig. Ez a komplex mátrix elevenné teszi a szöveget és szépen ellenpontozza az olykor-olykor felbukkanó, az antik drámákat imitáló dalbetétek magasztosságát is.
A Legkisebb Jégkorszak tehát egy komplex és jól sikerült szöveg, amit nem véletlenül illettek az év legszórakoztatóbb regénye címmel. Térey könyve azonban nem (csak) komédia, hanem inkább egy képtelenül valóságos korrajz, amely sokat elárul arról, hogy milyen a morális állóképességünk, hogy egy katasztrófában mennyire válik gyarlóvá vagy nemessé az ember.
Az olvasmányosságot elsősorban a meglehetősen abszurdnak tűnő témaválasztás biztosítja. Térey szürreális szituációt vázol fel: 2019-ben járunk, amikor Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok szokatlan működéséből fakadó globális lehűlés keríti hatalmába: befagy a Duna, mindent belep a hó. A kérdés pedig az, hogy ezzel a váratlan katasztrófahelyzettel miként birkózik meg a magyar társadalom, a hatalmon levő kormány és a felső középosztály.
A történet önmagában nem lenne képes beszippantani, egy ekkora mű esetében a jó alaptörténet legfeljebb csak néhány száz oldalig tart ki, utána már unalmassá vagy vontatottá válhatna a könyv. Itt azonban nem ez történik, ugyanis Térey tökéletes logikával, minden részletre odafigyelve hozta létre versprózáját.
Mindig megfelelő mennyiségben adagolja a humort: már éppen kezdenénk halálosan komolyan venni a jégkorszak eljövetelét, a katasztrófát, amikor bedob egy-egy mondatot, amellyel a korábbi szörnyűségeket, tragédiákat egyszerre súlytalanná és semmissé teszi. Például egy helyen a hosszú és komoly dialógust a következő néhány sor töri meg: „Friss liliom / A kristályvázába, ez az én emblémám.”„Ezt, hogy értsem, a címere?” „Nem a címerem, hanem a jelem az oviban…”
Ugyan a verses beszéd a legtöbb esetben a köznyelvhez, a mindennapi szóhasználathoz közelít, azonban attól néha meglehetősen elemelkedik, ezzel a pátosszal Térey szintén úgy dolgozik, hogy a végeredmény rendkívül szórakoztató lesz. De nemcsak ezek a sorok, mondatok teszik rendkívül humorossá a különféle szituációkat, hanem a pontosan kidolgozott helyzet- és jellemkomikumok is nagyszerűen működnek ebben a regényben. Térey karakterei főként kisszerű hősök, a nem létező magyar elit tagjai, akik azt gondolják, hogy fagypont felett övék a világ, hogy a pénz mindent megold. Szórakoztató látni, hogy ezeket a téveszméket a legvégsőkig próbálják fenntartani, és mulatságosak azok a pillanatok is, amikor hirtelen ki kell józanodniuk.
A szöveg ugyanis egy másik szinten meglehetősen megráz. A szereplők felszínessége, egymás iránti közönye igazán lesújtó, de az egyre fokozódó konfliktus is számos alkalommal teremt feszültséget. Térey formát ad a magyarság tanácstalanságának, boldogtalanságának, bénultságának és apatikus voltának is, felkavaró, hogy a szereplők megmozdulásaiban sokszor magunkra ismerünk és a tipikus magyar panaszkultúra nyomaira bukkanunk.
Mi több, bár a történet 2019-ben játszódik, a történések folyamatosan át-átugrálnak a jelenünkbe és a múltunkba, Térey „időfolyosókat” hoz létre, amelyekbe az aktuálpolitikáról is állításokat fogalmazhat meg: többek között például a menekültkérdésről, de a disznómotívum utal a 2015 elején történt eseményekre, míg az egész Negyedik könyv a 2013-as nagy havazást mitizálja. A szövegben ezen túl is hatalmas ismeretanyag van felhalmozva: Térey meteorológiai, borkulturális, építészeti, képzőművészeti és zenei tudást is belesűrít ebbe a regénybe, a szövegben rengeteg popkulturális utalás is el van rejtve a Metallica-számoktól Robbie Williams hírhedt Budapest, fuck the rest! kantálásáig. Ez a komplex mátrix elevenné teszi a szöveget és szépen ellenpontozza az olykor-olykor felbukkanó, az antik drámákat imitáló dalbetétek magasztosságát is.
A Legkisebb Jégkorszak tehát egy komplex és jól sikerült szöveg, amit nem véletlenül illettek az év legszórakoztatóbb regénye címmel. Térey könyve azonban nem (csak) komédia, hanem inkább egy képtelenül valóságos korrajz, amely sokat elárul arról, hogy milyen a morális állóképességünk, hogy egy katasztrófában mennyire válik gyarlóvá vagy nemessé az ember.