Kultúra

Mesterségek Ünnepe: A törökök idén visszafoglalták a budai várat

Kulturális, nemzeti és hagyományőrző program az egész család számára

„Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány!” Évek óta ez a szlogenje a nyár kedvenc fővárosi családi fesztiváljának, aminek minden esztendőben a budai vár ad helyszínt. A huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepét az idén is a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezi. Az eseményen olyan hagyományos népi mesterségeket lehet megismerni, amelyek hozzátartoznak a magyar nemzeti és európai kultúrához és művészetekhez. Idén jelen van a Harry Potter és a Trója című filmekhez cipőket készítő mester is. A program főszervezőjével, Igyártó Gabriellával beszélgettünk.


A Mesterségek Ünnepe minden esztendőben óriási hazai és külföldi tömegeket vonz. Mi volt a céljuk, amikor megálmodták a rendezvényt?

1987 óta évente egyszer, tehát idén huszonnyolcadik alkalommal a Népművészetek Egyesületének Szövetsége szervezésében rendezzük meg a Mesterségek Ünnepét. A szövetség akkori tisztségviselői úgy látták, hogy a kézművességben is egyfajta reneszánszra és újragondolásra van szükség. Abban az időben Magyarországon nagyon sok alkotóház épült. Ezekben az alkotóházakban tömörülő kézművesek és művészek úgy gondolták, hogy keresnek egy időpontot és helyszínt, ahol évente egyszer a mesterek összegyűlhetnek és bemutatkozhatnak.

Mesterségek Ünnepe