Kultúra

Megújul a dégi Festetics-kastély homlokzata és tetőzete

Az épületegyüttesben kiállítások lesznek, és a parkrekonstrukciót is befejezik a rózsakert és a forrás helyreállításával

Több mint két és fél milliárd forintot fordítanak a dégi Festeticskastély rendbetételére: jó hír, de nem árt tudni, hogy annyi más pusztuló társával ellentétben sosem volt nagy veszélyben. Az épületben szabadkőművesség- és családtörténeti tárlatot terveznek, emellett befejezik a park felújítását is.

kastély
ból a Kincsem című film forgatási helyszínének is használt kastély homlokzata és tetőzete is megújulhat hamarosan. Földszintjére egy családtörténeti kiállítást, az emeletre pedig a már említett legendára építve a szabadkőművességet bemutató tárlatot terveznek. A korábban megkezdett parkrekonstrukciót folytatva megújul majd a rózsakert és a forrás gépészete, a Hollandiházba pedig visszakerül az egykori lakrész, a korabeli gyógymódok bemutatására
.