Megtört korona

A többségében felvételről, ám néha élő egyenesben sugárzott előadások nemcsak a brit színház, színjátszás iránt érdeklődőknek jelentenek csemegét, de rendkívül fontosak a nyelvtanárok, egyetemi oktatók és színházi szakemberek, kutatók számára – ha tartani akarják a lépést nemzetközi szinten.

A vetítéssorozat legutóbbi előadása a West End legkisebb színháza, a Duke of York (York hercege) Theatre produkciója volt a minap: Shakespeare egyik legösszetettebb tragédiáját, a feltehetően 1606-ban született Lear királyt Jonathan Munby rendezésében láthatta a közönség, a címszerepben Sir Ian McKellennel (akit a magyar nézők többek közt A gyűrűk Ura és A hobbit-filmek Gandalfjaként vagy az X-Men sorozataból ismerhetnek). Az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő legenda alakításától az eredeti, 2017-es Chichester Festival Theatre-i premier után szuperlatívuszokban beszélt a sajtó, nem véletlen, hogy tavaly ősszel a Duke of Yorkba átvitték a darabot, ahol egészen november végéig látható volt. És hiába a nagy vászon, a színházinál nagyobb nézőtér, még az Uránia termében ülve is megéreztünk valamit a Munby és McKellen által megálmodott produkció bensőséges jellegéből. Az előadás előtti felvezetőből kiderült, hogy a londoni bemutató előtt a Duke of York nézőterének egy részét még ki is emeltették az alkotók azért, hogy jobban megőrizhessék a darab intimitását. A színpad maga is kisebb, Munby ráadásul viszonylag minimalista díszlettel dolgozott, a színészek sokszor tényleg közvetlenül a nézőkhöz beszélnek, köztük járnak ki-be, szinte minden rezdülésük látható (nemcsak a kamerának köszönhetően).

Ami azonban még ennél is közelebb hozza a nézőhöz a Shakespeare-darabot, az McKellen szerepformálása: az általánosan megszokott, az őrülete előtt keménykezű és makacs uralkodó helyett Sir Ian egészen az elejétől fogva érzékenyen ábrázolja Leart, még akkor is, amikor kezében van az irányítás – öregembernek. Ahogy az meg van írva. Ettől pedig, hogy már a kezdetekkor sincs ereje teljében, később sokkal törékenyebb figurává válik, így története meghatóbb, jobban megérinti a nézőt. Abból látszik viszont, hogy McKellen tényleg milyen jó színész, hogy mindemellett egészen aprólékosan, fokozatosan, lépésről lépésre tudja érzékeltetni, hogyan törik meg Lear lányai árulásától.

Nem ő az egyetlen azonban, aki remek alakítást nyújt: a Gloucestert és fiait (a fattyú Edmundot és Edgart) játszó Danny Webb, valamint a fiatal James Corrigan és Luke Thompson szintén kiemelkedőek. Kettejük közül utóbbi, Thompson nemcsak, hogy igazán maradandó a hűséges fiú szerepében, de egyedül is elvinné a hátán az előadást. Itt még meg kell említenünk, hogy Munby rendezésében a Leart végig elkísérő Kent nem gróf, hanem grófnő: bár a koncepció önmagában kiváló ötlet, Sinéad Cusack (ír színésznő, Jeremy Irons felesége) mégsem tudja kihozni belőle a legtöbbet, noha vannak jelenetek, amelyekben brillírozik.

Munby kortárs adaptációnak szánta Lear királyát, és ezt sikerült úgy megvalósítania, hogy mégse aktuálpolitizálás legyen belőle, ami kifejezetten örömteli (bár a britek általában tisztelettel nyúlnak Shakespeare-hez, mégha modernizálják is). Noha az első felvonás borzasztóan hosszú, és a közepén le is ül, a második már elég feszített ritmusú, így végül az előadás összképe pozitív lesz – nemcsak a csodás színészi játék miatt. Aki kedvet kapott hozzá, legközelebb február 12-én láthatja az Urániában. w

William Shakespeare: Lear király
Színházi felvétel két részben
Rendezte: Jonathan Munby