Kultúra

Megkezdődött a harmadik Art Capital Szentendrén

Yoko Ono bronzmacskáitól Mohau Modisakeng Velencét megjárt, erősen ható videoinstallációjáig

Kiállítások, filmek, irodalom, konferenciák, színház és koncertek várják a közönséget az idei Art Capitalon, Szentendrén. A harmadszor megrendezett képzőművészeti fesztivál témája most a kert ideája. A június 24-ig tartó eseménysorozaton mások mellett találkozhatunk Yoko Ono munkáival is.

Art Capital 20180611
Zarko Baseski Az utolsó lehelet című munkája a MűvészetMalomban (Fotó: MTI - Bruzák Noémi)

Az idei Art Capital 24 kiállításának és vagy száz kísérőprogramjának központi témája az idén a modern ember természethez való viszonya, az elveszett Paradicsom utáni vágy: a kert ideája. Gulyás Gábor, a fesztivált szervező Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója a programok és a kiállító művészek ismertetésekor kiemelte a tavalyi Velencei Képzőművészeti Biennálé dél-afrikai pavilonjából elhívott Mohau Modisakeng – aki 1986-ban Sowetóban született és nőtt fel – Szentendrei Képtárban látható munkáját, a Passage (Átkelés) című videóinstalláció talán valóban az idei Art Capital legjelentősebb műve.

A fiatal alkotó mellett az idei Art Capital másik külföldi sztárja a Kmetty múzeumban kiállító Yoko Ono, John Lennon felesége, aki sokféle művészeti ágban kipróbálta magát, de a konceptekben mozog igazán otthonosan. Yoko Onótól a hatvanas évekbeli munkáiból készült, bronzba öntött műtárgyakat, kalligrafikus munkákat és fotókat láthatunk a tárlaton. Szentendre főtérén pedig a művész Kívánságfájával találkozhatunk. A 85 éves művész többször is járt már Szentendrén, de most nincs olyan egészségi állapotban, hogy ideutazhatott volna.

A Kmetty Múzeum kertjében kiállító Berszán Zsolt szilikonból alkotott objektjein az ember mint húsból, sejtekből és szervekből felépülő bomlásra ítélt lény kerül elő, kiszolgáltatva az időnek. Most a kert két gesztenyefáját használta fel alkotásához, s ezzel azt akarta demonstrálni, hogy minden a semmiből jön és oda is tér vissza. A Kovács Margit múzeum kertjében, ahol tavaly Bukta Imre élő tyúkokat is felhasználó installációja állt, most Rabóczky Judit állította fel, Judit címmel, első köztéri szobrát. A 2007-ben, Kő Pál osztályában végzett művész különleges anyagokat is felhasználó szobrain és installációin főleg emberi alakok jelentek meg. A talált fémtárgyakból hegesztett, drótból formázott figurái a csoportos tárlatok állandó szereplői, jelenleg a Vigadóban is láthatunk belőlük néhányat.

Az idei Art Capitalra készült el a street art jegyében három Szentendréhez kötődő művész Bizottság ligetbe tervezett alkotása is. Tóth Eszter Kerti locsoló című szobra egy a belőle fakadó vízsugarakon „egyensúlyozó” vizeskannát ábrázol, Nagy Barbara Kert-hálózatok alkotása apró, idézeteket tartalmazó üvegházakból álló, vadszőlővel befuttatott installáció, ahol a szőlő folyamatos növekedése változtatja majd a műtárgy megjelenését. Végül Csurka Eszter A víz emlékezete című új munkájának érdekessége, hogy a szobrot a szentendrei V8 Uszoda medencéjében formázta meg, búvárruhában.

S ha már kültéri objektumoknál tartunk, említésre érdemes Mátrai Eriknek a Czóbel Múzeum belső kertjébe készített installációja, egy magasles. Az öt méter magas építmény tetejéről a városra, annak háztetőire nyílik nagyszerű kilátás. A Művészetmalomban már a fesztivál előtt megnyílt a Gerő László kortárs gyűjteményéből válogató tárlat. Itt van a már tavaly is kiállító Zarko Baseski Asphyxia című, döbbenetes műve, és a hagyományoknak megfelelően bemutatkozik egy fiatal műhely is, a nagyváradi egyetem képzőművész hallgatóinak munkái láthatjuk. Június 19-től a MűvészetMalom ad otthont a Svájcból érkező Alapított Édenkert nemzetközi videoművészeti szemlének is. A száz kísérőprogram közül érdemes megemlíteni a Tudósok zenekar koncertje mellett a korzónál a Dunán horgonyzó ledfalat, ami szabadtéri moziként üzemel napi három ingyenes vetítéssel. Az idei fesztiválnak társult kiállítása is van, a legendás Vajda Lajos Stúdió Expedíció címmel hozott össze pinceműhelyében egy médiaművészeti kiállítást, amelyen mások mellett láthatóak feLugossy László és ef. Zámbó István munkái is.

Nem sokkal a túlnyomó többségé­ben szeptember 9-ig nyitva tartó Art Capital-kiállítások után, Vajda Lajosnak lesz életműkiállítása a képzőművészet magyarországi fővárosában.