Megismerni a hadvezért

Különféle multimédiás alkalmazások mellett tizenhat közgyűjtemény és számos magánszemély négyszáztizenhat műtárgyát is összegyűjtötték a Nemzeti Múzeumban június 23-ig látható, Az ismeretlen Görgei című nagyszabású tárlathoz.

Mint tudjuk, Görgei Artúr szerepét, főparancsnoki intézkedé­seit már a beosztott tisztek, a kor politikusai is bírálták. Betudható ez jórészt jelleméből fakadó önfejűségének, de hadvezéri kvalitásait kevesen kérdőjelezhették csak meg. Aztán Kossuth már török területen, Vidinben, 1849. szeptember 12-én megírta azt a bizonyos, nyomtatásban is terjesztett levelet, és a 31 éves hadügyminiszterből és főparancsnokból egyszerre áruló gazember lett. Ez a megítélés aztán fokozatosan módosult, mígnem a huszadik század elején, a bécsi levéltári kutatások alapján is megkapta a rehabilitációt, elfoglalhatta helyét a nemzeti hősök panteonjában. Hogy aztán a kommunista hatalomátvétel után ismét kikerüljön onnan, és árulónak minősítve írjanak róla a tankönyvek. Aztán a rendszerváltással ez is megváltozott, de még mindig lehet forgalomban olyan olvasókönyv, ahol nem tették helyre a kérdést.

Amit most ezzel a nagyszabású kiállítással szeretne megoldani a rendező Radnóti Klára és szakértőként a korszak talán legismertebb kutatója, Hermann Róbert hadtörténész.

Emlékezetes, a 21. század követelményeinek is megfelelő tárlat született, mert a számos tárgy ellenére sem zsúfoltak a terek, és nem kell folyamatosan hosszúra nyúló szövegeket olvasnunk a falakon. Láthatjuk viszont a Görgey Gábor író tulajdonában lévő eredeti családfát, és megérkezett a Savaria Múzeumból a vándorpiktor által a gyermek Görgeiről festett portré is. Az egyik tárlóban ott van az 1802-ben alapított Nemzeti Múzeum vendégkönyve, benne az ifjú aláírásával (Arthurius Görgeÿ Toporcziensis), aki aztán a család elszegényedése miatt ingyenes katonaiskolába ment, majd testőri szolgálatát követően azért jelentkezett épp a jászkunokból álló Nádor-huszárokhoz, mert azok ezüstgombos és zsinóros tiszti ruháját jóval olcsóbban lehetett elkészíttetni. Ezeket az éveket a kor fegyvereivel és illusztrálják, itt van például Görgei szablyája, amelynek markolatába egy nagyító is bele van építve, hogy kéznél legyen a térképolvasásnál.

Egy képernyőn a tisztikar alakjai kattintásra megbiccentik a fejüket, miközben egy rövid összefoglalót kapunk személyükről. Így tudhatjuk meg, hogy jobb oldalt, az előtérben egy méregdrága angol telivéren Batthyány László ül, Görgei parancsőrtisztje. A ko­máromi csatában szerzett, Markusovszky Lajos által kezelt fejsebét a kor sebészeti eszközeinek készletével illusztrálják: a többször felnyitott sérülés fertőződésének veszélyével nem törődve a tábornok előbb szekéren, majd Váctól már lóháton irányította a csapatokat a kormány által kijelölt gyülekezési körletbe. A szabadságharc utolsó mozzanatait egy hatalmas terepasztalon tanulmányozhatjuk, de itt van Than Mór tíz ismert csataképe is.

A tárlat utolsó harmada szól arról a hatvanhét évről, amit 1849 után Görgei eleinte internálásban, majd testvére birtokán töltött: a visegrádi ház személyes tárgyai mellett egy kertészszerszámokból álló készletet is láthatunk, ami a hagyomány szerint az övé volt. Itt van más őt ábrázoló műalkotások mellett a Kisfaludi-Strobl Zsigmond által 1913-ban faragott márványszobor, és végül egy fotó, amelyen a ház kertjében ülve paravánokkal takarják el az egyre növekvő számú kíváncsiskodótól. Aztán eljutunk a halotti maszkhoz és Glatter Gyulának a halottról 1916. május 22-én, délután négy órakor készített vázlatáig, majd pedig az idők folyamán róla írt történeti munkákkal és a Szent István Cikória­-gyár 1936-ban reklámcélokból (is) kiadott, a szabadságharc hőseit, jeleneteit ábrázoló képgyűjtő albumával is megismerkedhetünk.