Kultúra

Meghalt a The Cranberries énekesnője

Dolores O'Riordan 46 éves volt

Negyvenhat éves korában váratlanul elhunyt Dolores O'Riordan, a The Cranberries zenekar énekesnője - közölte a sajtósa hétfőn.

dolores o'riordan
Dolores O'Riordan (1971-2018). Fotó: NME.com
Az ír énekesnő és együttese komoly nemzetközi sikereket ért el a '90-es években, olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a Linger vagy a Zombie, világszerte negyvenmillió lemezt adtak el.

O'Riordan Londonban hunyt el, zenekarával stúdiófelvetelek készítése miatt tartózkodott angol fővárosban. Halálának körülményeiről egyelőre nem osztottak meg további információkat.

Dolores O'Riordan 1971. szeptember 6-án született az írországi Limerickben, 1990-től 13 éven át volt a The Cranberries frontasszonya. A zenekar 2003-ban hatévnyi pihenőre vonult, 2009 óta ismét aktívan koncerteztek és több albumuk is napvilágot látott. Legutóbbi lemezük, amely 10 korábbi nótájuk átdolgozott változatát és három vadonatúj dalt tartalmaz - tavaly jelent meg Something Else címmel.

Az énekesnő összesen hét albumot készített a The Cranberries-szel, emellett két szólólemezt is kiadott.

1994-ben hozzáment a Duran Duran korábbi menedzseréhez, Don Burtonhöz, akitől 20 évnyi házasság után, 2014-ben vált el. Három közös gyermekük született.

Objektum doboz