Kultúra
Magyar filmeket vetítenek Lengyelország-szerte
Tíz új alkotást mutatnak be kilenc városban
A Krakkói Magyar Centrum évtizedes hagyománnyal bíró programja minden évben lehetőséget kíván teremteni a lengyel közönség számára, hogy megismerkedjen a magyar filmművészet legfrissebb termésével és legifjabb alkotóival. Az idei magyar filmszemlén tíz új produkciót (öt nagyjáték- és öt rövidfilmet) mutatnak be a lengyel nézőknek. A fesztivált Herendi Gábor Kincsem című filmje indítja, amelynek vetítésére a rendező is ellátogat Krakkóba, de vetítik majd Vranik Roland Az állampolgárját, valamint Fabricius Gábor rövidfilmjét, a Dialógust is. A fesztiválon két fekete-fehér alkotást is láthat a lengyel közönség: a Török Ferenc rendezte 1945-öt, illetve Politzer Pétertől a Férfikort. A filmes mustrát a Madarász Isti rendezte Hurok című thriller, az első időutazós magyar sci-fi zárja. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósuló rendezvény fő partnere a LOT lengyel légitársaság.