Kultúra
Ma ünnepeljük a költészet napját
Versmaraton: hatvanhét kortárs magyar alkotó olvassa fel verseit – Arany János kétszáz költeménye színészhallgatóktól
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük 1964 óta a költészet napját, amelynek alkalmából országszerte sok program várja az érdeklődőket a héten.
Budapesten, a főbb események között lesz a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében a költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél 17 órától Földes László Hobo emlékestje. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Galkó Balázs elmondja József Attila minden versét, és új kamarakiállítás látható Móricz csizmája címmel. A tárlat középpontjában az író egykori bőrlábbelije áll, amelyet Fehér László festőművész grafikán és olajfestményen is megörökített. A relikvia és a két képzőművészeti alkotás mellett megtekinthető a szerző archív fényképe, amelyen ezt a csizmát viseli, és az író autográf kézirata, amely szintén a lábbelihez kapcsolódik. Hetedik alkalommal szervezik meg a Versmaratont, ma tizenkét órán át egymást váltva hatvanhét kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Magyar Rádió márványtermében, az eseményt a Kossuth rádió közvetíti. A rendezvény egyben Az év versei 2017 antológia élő kötetbemutatója.
Délutántól éjfélig megállás nélkül, öt nagyobb fejezetben lesz hallható Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tolmácsolásában, az intézmény Padlás színpadán.
A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházánál este a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket, a különleges alkotás Bordos László Zsolt munkája.
A Magvető Kiadó öt új verseskönyvet – Bognár Péter, Hevesi Judit, Pál Sándor Attila, Turi Tímea és Zilahi Anna köteteit – mutatja be a költészet napja alkalmából a Magvető Caféban, ahol tizenegy idén megjelent verseskötetből olvasnak fel szerzőik, köztük Erdős Virág, Kemény István, Nádasdy Ádám és Parti Nagy Lajos. Az esten a Dés András Trió ad zenei aláfestést.
A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen délben koszorúzással és a kerület József Attila-díjának átadásával emlékeznek a költő szobránál. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben kiállítást nyitnak a költészet napjára megrendezett versillusztrációs pályázat gyerekalkotásaiból válogatva. A Pinceszínházban Tarján Tamás irodalomtörténész és Falusi Márton költő részvételével idézik fel a költészet napjának történetét. A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, és kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is. A kerület költészet napi programjait ugyanitt Földes László Hobo Tudod, hogy nincs bocsánat című műsora zárja.
A Veszprémi Petőfi Színházban versmondásért színházjegyet kapnak azok, akik elmondanak egy általuk választott verset a színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt, ma délelőtt 10 és este 6 óra között.
Szombathelyen a Weöres Sándor-szobornál helyi fiatalok megzenésített verseket adnak elő, az érdeklődőket pedig arra kérik, hogy helyezzék el kedvenc verseiket kézzel írott vagy kinyomtatott formában az ugyanott felállított versfalon, és lesz egy olyan romkocsma és két kávézó, ahol a vendégek napközben kedvenc versükkel fizethetnek majd. A Berzsenyi Dániel Könyvtárban Pálfy Margit színművész Kondor Béla, Szécsi Margit, Magy László és Szilágyi Domokos műveiből ad elő részleteket.
Pécsett, a Színház téren 16 órától magyar színészóriások szavalását idézik meg, és lesznek irodalmi beszélgetések, retro könyvvásár, borkóstolás is, többek között a Pécsi Nemzeti Színház, a Jelenkor folyóirat, a városi könyvtár szervezésében.
Debrecenben a Csokonai Nemzeti Színház művészei bukkanhatnak fel meglepetésszerűen a villamosokon, hogy a kétszáz éve született Arany János költeményeit szavalják az utazóknak, a Kölcsey Központban Kaláka-koncert lesz, számos étteremben, cukrászdában verset kapnak ajándékként a vendégek.
Kecskeméten, a Katona József Színház estjén a költészet, a tánc és a színház különleges találkozásából született előadást mutatnak be. Elhangzanak Arany, Petőfi, Ady, Kosztolányi, József Attila, Weöres Sándor, Nagy László, Petri György, Baka István, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Karafiáth Orsolya versei. Szegeden egész héten bárki elmondhatja, felolvashatja egyik kedvenc költeményét az egyetem központi épülete előtt, a Szent-Györgyi-szobornál. Ma kora délután a József Attila-szobornál a költő verseit lehet meghallgatni, majd Juhász Gyula szobrától séta indul tíz helyszínre. A REÖK-ben és a Katolikus Házban is lesznek programok.
Kaposváron a Csiky Gergely Színház, a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület, valamint a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár ma tíz órától a Vigasságok terén tart előadást, a teátrum művészeivel, slam-poetryvel, iskolások szavalásával. A könyvtárban kiállítás lesz és Závada Péter költővel találkozhat a közönség. Balatonszárszón, ahol József Attila életét vesztette, kedden délelőtt kilenc órától a költő szobránál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést.
Székesfehérvárott a megyei könyvtárban 14 órától rendezik meg a Versmaratont, amelyet ünnepi gálával zárnak, és a Posztolj verset az utcára! elnevezésű rendezvényt is újból megtartják. A város József Attila-szobránál szintén lesz megemlékezés. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban Weöres Sándor verseiről tartanak előadást. Krulik Zoltán, a Makám zenekar vezetője pedig önálló estet ad 18 órakor az Öreghegyi Közösségi Házban, Petri György, Weöres Sándor, valamint Sík Sándor verseiből.
Gyurkovics Tibor-verseny
Meghirdették a Gyurkovics Tibor országos vers-, prózamondó és verséneklő versenyt, amelynek célja a Kossuth- és József Attila-díjas költő, író irodalmi munkásságának, szellemi örökségének népszerűsítése. Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye elmondta: fontos számára, hogy megismertesse a fiatalokkal Gyurkovics Tibor életművét. A költészet napja alkalmából meghirdetett versenyre amatőr versmondók jelentkezését várják. A döntőt november 18-án tartják a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban – adta hírül az MTI.
(LG)