Krisztinaváros története fényképekben elmesélve

Múltidézés: pályaudvari életkép Carl Lutz svájci diplomata hagyatékából (Fotó: Papajcsik Péter)

Novemberi megnyitása óta a TÉR-KÉP Galéria immár második kiállítását rendezte. A Krisztinavárost jórészt a Fortepan-gyűjtemény fotóinak segítségével bemutató tárlatot az a Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész válogatta össze, aki maga is e történelmi városrészben él. Ahol a Vár alatt megbújva, a mai Vérmező helyén valaha egy Logod nevű falucska is létezett, és ahová a török kikergetése, 1686 után a bécsi uralkodók éppen katonai szempontok miatt nem engedélyeztek polgári építkezéseket. Ezért 1772-ben Mária Terézia legkedvesebb lányát, Mária Krisztinát keresték meg a budai polgárok, majd az ő a közbenjárására fel is oldotta Bécs a tilalmat. Így lett az új városrész Krisztinaváros, központja pedig az úgynevezett Kéményseprőkápolna, amit még az Itáliából érkezett Franczin Péter Pál – foglalkozására nézve kéményseprő – építtetett birtokára hálából, mert családjával együtt megmenekült a pestistől. Így aztán 1694-ben hazatért szülőhelyére, ahonnan egy kegyképet is hozott, amit az 1700-ban felhúzott kápolnában helyezett el. Ez a kápolna bővült aztán Hikisch Kristóf építész révén 1795 és 1797 között a Havas Boldogasszony-templommá, ami mindmáig Krisztinaváros központját adja, illetve, ahol Széchenyi István gróf is tartotta esküvőjét.

A most kiállított, 1860-as évek és 1990 között készült huszonkét felvétel között ott van az a Várból készített kép is, amelyen a hegyoldalakat még szőlők borítják, a templomtornyon pedig a régi, egyszerűbb sisak van (1883-ban kapja majd meg a mostanit). Az 1843 és 1936 között működő Budai Nyári Színkör megöregedett és rég elbontott épülete mellett látható még a mai Telekom-székház helyén álló palota, a Karátsonyi grófok pazar hajléka is, amit a családi vagyon elvesztése után, 1938-ban bontottak el. Mindezekről pedig Saly Noémi stílusos és sokszor szellemes képaláírásaiból értesülhetünk, aki révén megnézhetjük az Alagútnak a mainál jóval szebb, díszesebb krisztinavárosi bejáratát is 1939-ből, valamint egy részletet a régi, megénekelt Horváth-kertből, amelynek egykori, udvari tanácsos tulajdonosa csak ahhoz ragaszkodott, hogy birtokán mindig legyen játszótér is – most is van. Ezen a fotón ott van az 1945-ben megsemmisült Philadelphia kávéház, amelynek helyén most egy bank palotája áll. A második világégés rettenetes pusztítását egy, a Lisznyai és Fenyő utcák sarkán készült, szétbombázott bérvillákat mutató kép idézi fel, de láthatjuk a tarra vágott, roncsokkal borított Vérmezőt, előtérben a romos „várszoknyával” és a tönkrelőtt Vár fotóját is.

Hogy ne szomorodjunk nagyon el, ezután „ellátogathatunk” a sportpályákkal tarkított Széll Kálmán térre, ahol 1925-ben még a Budapesti–Budai Torna Egylet focistái mellett a teniszpályák úri közönsége is otthon érezhette magát. Saly Noémi több fotót is kiválasztott a régi Déli pályaudvarról, ami a már említett, 1860-as években készült képen is látszik. Csak akkor még a Déli Vasút indóházának hívták, ahol csak hat-hét szerelvénynek volt hely, és sűrűn használni kellett a mozdonyforgatót. A kiállítás felvonultat képet Carl Lutz svájci diplomata hagyatékából is: egy elegáns férfi, talán követségi munkatárs indul, vagy éppen érkezik számos bőrönddel, táskával. Fontos ember lehetett, talán ezért is veszi körül az öt réztáblás, számos hordár, illetve áll mellette, magát büszkén kihúzva egy vasúti tiszt is. A TÉR-KÉP Galéria múltidéző tárlata február 16-ig látható, és remélhetőleg lesz folytatása is.