Kultúra
Kortársak az Art Market Budapesten
Az idén is tömegeket vonzó esemény egyedülálló vásár a régióban – A legszebb stand a legfiatalabb galériáé, a Trapézé lett
Hatezer négyzetméter vásárterület, száz stand, húsz ország ötszáz kiállított művésze, több ezer műtárgy, hetven kísérőprogram – ezekkel a számadatokkal lehet érzékeltetni, hogy az idei Art Market Budapest (AMB) milyen színes kortárs művészeti kavalkádot hozott el a Millenáris Parkba. A múlt szerdától vasárnapig nyitva tartó vásáron rengetegen fordultak meg, nyilvánvalóan nem függetlenül attól, hogy más, nyugat-európai vásárokkal szemben az AMB-re az idén is teljesen ingyenes volt a belépés. Ezt a látogatói szempontból mindenképpen üdvözlendő döntést nem kell magyarázni a kortárs művészet magyarországi ismertségének fényében, s alighanem tekintélyes részben hozzájárul a mostanára egyeduralkodó budapesti vásár különleges hangulatához. Az AMB közönsége jóval színesebb és heterogénebb, mint más vásároké, nem csak a galériás világból ismert, némileg belterjes közeggel találkozunk. Ahogy egy külföldi látogató lapunknak megjegyezte, más vásárokon sosem látott még ennyi gyereket, akik nagy érdeklődéssel csodálkoztak rá a művekre, a szervezők pedig kiváló múzeumpedagógiai programokkal várták őket.
Az idén is megrendezték az sCULTURE című kültéri szoborprogramot, s bemutatkozott az Art Photo Budapest szekció is, amely a térség egyetlen fotóművészeti vására. A legszebb standnak járó szakmai díjat az Art Magazintól a legfiatalabb magyar galéria, a Trapéz vehette át, ám a legnagyobb mozgást egyértelműen a budai Godot Galéria standjánál láttunk. A figyelem nem véletlen, hiszen Nagy Kriszta itt mutatta be Orbán Viktorról szóló sorozatának harmadik részét.
Az AMB idei vendégvárosa Berlin volt, a német főváros tíz kiállítóval több száz négyzetméteren képviseltette magát. Először vett részt a vásáron a városban élő külföldiek munkáiból is válogató Berlin Selected Artists (BSA) A. Nagy Gábor, Robert Bosisio, Adam Bota, Konstantin Déry, Nikolai Makarov, Steffi Stangl és Horst Waigel. munkáival A művészcsoport vezetője, Uwe Goldenstein lapunknak elmondta, a kiállított művek kiválasztásakor arra törekedett, hogy négy év múzeumi kiállításainak legerősebb munkáit mutassa be. Mint mondta, mindenképpen pozitív élményt jelentett, hogy ilyen nagy a vásár látogatottsága, ám hozzátette, eladások tekintetében azért elmarad más hasonló rendezvényektől, igaz, elsősorban nem ezért érkezett Budapestre, hanem a BSA művészeit akarta bemutatni. A berlini csoport kiállításain nagy sikerrel szereplő, sztárnak számító Szűcs Attilát Magyarországon a Deák Erika Galéria képviseli, az ő műveit a budapesti galéria standján lehetett látni. December negyedikén nyílik meg egyébként Brémában a BSA művészeit képviselő kereskedelmi galéria, az Artdocks. Megnyitó kiállításukon a most Budapesten is bemutatott művészeken kívül Szűcs Attila, a minden vásáron rendkívül népszerű Magyar Ádám és több külföldi művész is szerepel.