Kultúra

Kortárs tárlattal emlékeznek Aba-Novák Vilmosra Leányfalun

Százhuszonöt éve született a római iskola legeredetibb festője

Aba-Novák Vilmos (1894–1941) festőművész, grafikus születésének 125. évfordulója alkalmából huszonöt kortárs képzőművész munkáiból rendezi meg századik kiállítását a leányfalui Aba-Novák Galéria, amelyet Kováts Kristóf, a festő unokája alapított 2010-ben. A képtár idén március 15-én ér századik kiállításához – hangs

úlyozta Kováts a tárlat tegnapi beharangozóján, hozzátéve: a kettős jubileumi kiállításon huszonöt, náluk már megismert kortárs képzőművész egy-egy alkotását mutatják be. Elmondta azt is, hogy a kiállítást később Szolnokon, az Aba-Novák Agórában is láthatja majd a közönség.

Kieselbach Tamás a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, a Kieselbach Galéria gondozásában 2006-ban jelent meg Aba-Novák munkásságát és életét áttekintő album Molnos Péter művészettörténésztől, 2008-ban pedig a festő életművét bemutató, nagyszabású tárlat nyílt a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. Kieselbach hangsúlyozta, további publikációk szükségesek ahhoz, hogy a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége a művészeti kánonban megfelelő helyre kerüljön. Az Aba-Novák-örökség még mindig felfedezésre vár, hiszen a festői kvalitáson túl ennek az örökségnek nagyon sok rétege és üzenete van a magyar társadalom számára – magyarázta.