Kortárs magyarok a Műcsarnokban

Kilenc képzőművész munkáit láthatja a nagyközönség (Fotó: Varga Imre)

Kilenc képzőművész műtermébe pillanthatunk be a Műcsarnokban a 9 műteremből címmel látható kiállításon, amelyet egy sorozat második etapjának szántak. Még 2016-ban „Frissen” címmel volt itt egy hasonló tárlat, akkor 9 + 1 kortárs festő és szobrász mutatkozott be nagy sikerrel. A hazai képzőművészet első számú kiállítóhelyét végső soron 9 + 1 nagyobb egységre osztották fel, így pontosan olyan adottságokkal (is) rendelkezik, amelyek egy-egy ilyen csoportos tárlathoz szükségeltetnek: a hozzávetőlegesen 150 és 300 négyzetméteres terek elegendőek lehetnek arra, hogy egy-egy képzőművész telerakja azokat újabb munkáival. A látogató pedig tetszőleges sorrendben járhat-kelhet a termek között, újabb és újabb benyomásokat szerezve arról, hogy hol is tart a kortárs magyar képzőművészet.

A sétát most az 1957-es születésű Baksai József „műterménél” kezdjük, akinek az a munkamódszere, hogy jobbára olvasmányélményei alapján azonnali illusztrációkat készít. Ezeken az kisméretű, jobbára akvarellel készített szellős képeken a profán mellett szakrális és antik témákkal is találkozhatunk. Mintegy ellentétként itt vannak nagyméretű táblaképei is, amiket az olajfesték túlzott használata (is) jellemez. Pázmándi Antal (1943, Mezőkövesd) elemekből álló hatalmas fali muráliákat, pontosabban kerámiákat készít, amelyek többnyire körüljárható szoborként is megállják a helyüket. Jellegzetes alkotásaival középületek csarnokaiban, belső terekben is találkozhatunk. A Képzőművészeti Egyetem festő szakán 1990-ben diplomázott Agnes von Uray (korábban Szépfalvi Ágnes) élettel teli festészetének témái a családi örömök, és a Balaton által nyújtott színes élmények, amelyek olajban rögzülnek. Ezek mellett most lapostévéken futó, szénnel készített „gifeket” is láthatunk a művésztől.

Az 1966-ban, Győrben született Faa Balázs művei installációk, vagy digitális fájlokként léteznek. Az alkotó a Penrose-fedést, Roger Penrose algebrai geometriáját használva próbálja alakzataival kitölteni a rendelkezésre álló, vagy éppen végtelen teret. Itt most ez a rombuszokból álló végtelen rácsozat egy teremnyi helyre, annak is a padlójára szorul be. Ráadásul finomlisztből készült, amit a művész a családja és sablonok segítségével szitált a szürke linóleumra. A terem másik, már számítógépes Lélekszám című installációján három egymás mellett lévő képernyőn a webkamera előtt megjelenő arcokat, embereket számlálja, jellegzetes vonásaikat rögzíti a művész által írt szoftver, hogy azok végül egyetlen képpé váljanak. Turcsányi Antal (1940, Tiszakajár) torzókat és maszkokat hozott magával. Szétfeszülő kompozíciói és harmonikus színei túl vannak a racionálison, minden vászon más, mert az idő egy folyó, és mi nem léphetünk még egyszer ugyanabba a folyóba. Talán csak az az egy régi, barokk angyal, amit saját maga restaurált és most elhozott, az mutatja, hogy merre tartunk.

A debreceni születésű Nagy Gabriella kezdettől fogva fest tájképeket, csakhogy ezeken a tájakon néha egészen furcsa, misztikusnak tűnő, meghökkentő dolgok is feltünedeznek. Nyírfaliget a fák fölé növekvő varázsgombákkal, tuskókból kisarjadó minifenyők mellett itt van a könnyező állatok sorozatából is néhány mű. A külföldön műkereskedőként is sikeres Lajtai Péter (1949, Budapest) és Salamon király szerint is ideje van mindennek, a születésnek, a halálnak, a rombolásnak és az építésnek. De nagyméretű, akár 70-100 kollázsból is összerakott műveiben arra is választ keres, hogy a kereteink között mekkora szabadságunk van. A Zalaegerszegen, 1958-ban született Bullás József már a nyolcvanas évek derekán foglalkozott számítógépes grafikával, de aztán szakított géppel is. Ugyanakkor jelenlegi absztrakciói is szigorú szabályossággal és szerkesztési elvek alapján készülnek. Hozott most a műterméből néhány „retinagyilkos”, komplementer színeket keverő, hengerrel és szórópisztollyal készített munkát is. Végül visszajutva a bejárathoz, Kapitány András friss munkáit láthatjuk, aki gyermekkorát egy kis Szilágy megyei faluban töltötte, és kolozsvári felvételijén látott először festményt. Hogy aztán már Budapesten élve eltűnjenek az emberek is a munkáiról. Mert szerinte szintetikus világunknak csak látszólag főszereplője az ember. Fontos volt valaha neki az építészeti architektúra is (maga is tervezett), de mostanra jobbára már csak az életünkbe beleszóló algoritmusok maradtak meg, hogy a képekre kerüljenek.

A 9 műteremből március 18-ig látogatható, most már párhuzamosan fut a DERKÓ 2018 kiállítással.

Megnyílt a Malkovich-tárlat

Megnyílt csütörtök este a Műcsarnokban Sandro Miller világhírű amerikai fotográfus Malkovich, Malkovich, Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek című tárlata, amely az április 20-ig tartó Budapest FotóFesztivált nyitóeseménye is volt. Az amerikai fotográfus John Malkovichcsal együtt újrajátssza, újrarendezi Sandro Miller legkedvesebb képeit: a legendás színész Miller kamerája előtt mások mellett Marilyn Monroe, Andy Warhol,Albert Einstein és Salvador Dalí fotóit eleveníti fel. Az MTI tudósítása szerint Mucsy Szilvia, a Budapest FotóFesztivál igazgatója a megnyitón kiemelte: fontosnak tartotta, hogy létrehozzanak egy olyan fesztivált, amelyben megmutathatjuk a fotográfia sokszínűségét. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes levelében az év leglátványosabb kiállításának nevezte az amerikai alkotó tárlatát. A Budapest FotóFesztivál rendezvényei április 20-ig több mint harminc fővárosi helyszínen, galériákban, múzeumokban és kiállító terekben lesznek láthatók. (OP)