Korszakproblémákra reagáló ecsetvonások

Magyar Gábor erőteljes, letisztult, gondolkodásra késztető formákhoz nyúl (Fotó: Hegedüs Róbert)

Harmincöt év folyamatos munka után eljött az összegzés, a visszatekintés ideje is Magyar Gábornak, hogy aztán továbbra se pihenjen az az ecset. Jellegzetes munkáit sokan még a hírneves szentendrei Art’éria Galériából ismerhetik. Az 1986-ban alapított intézmény mellett nem lehetett akkor sem csak úgy elmenni, azóta pedig mások mellett az A. E. Bizottság zenekart is felvonultató alkotógárdájával örökre beírta a nevét a magyar művészet történetébe. Az alapítók között volt az 1953-as születésű Magyar Gábor is, aki a pesti piaristák gimnáziumában végzett, a főváros különféle szabadiskoláiban tanult, és első kiállításának évében, 1983-ban lett tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. De már 1979-től Szentendrén lakott, Bálint Endre, Korniss Dezső és természetesen Deim Pál városában, akik talán a legnagyobb hatással voltak festészetére. Amely egy szimbólumokkal üzenő, letisztult művészet volt mindig is. Az adott korszak problémáira reagáló művészet, mert Magyar Gábor szerint (is) a művészetnek ez a legfontosabb ismérve, feladata. Hogy ha pedig Magyar szerint éppen a bennünket már jó ideje körülvevő vizuális környezetszennyezést nézzük, amely a televízióból ömlik ránk a legszélesebb sugárban, akkor természetes reakciója a művésznek az, hogy erőteljes, letisztult, gondolkodásra késztető formákhoz nyúl, ilyeneket vesz elő. Ellensúlyozván a kártételt.

Magyar Gábor korábbi és újabb, monokróm színekkel megfestett táblaképeinek gyakori szereplője a „cseppforma”, amiben a kör, avagy a gömb egyesül a háromszöggel, gúlával. Egyesül és válhat mindjárt antropomorf alakzattá, emberi arccá is, de talán funkcionálhat úgy is, mint egy határozott kiterjedésű „mutató” valamilyen fontos mérőműszeren. Mondjuk egy olyanon, amely segít eligazodni az egyre harsányabbá, elviselhetetlenül bonyolultabbá váló világunkban, ahol a nagy kavalkádban olyan gyakran veszik el a lényeg. Ami pedig öröktől létezik, nehéz és erős parancs. Olyan, mint azok fémbe öntött, esetleg hajlított, fényesre csiszolt és hibátlan formák, amelyek a „cseppek” mellett uralkodnak a vásznakon. Amelyek sugallhatnak agressziót, védelmet, megosztottságot is. Vagy előttük megállva megjelenhet bennünk az uralom, a mélység, a végtelen és az érintés asszociációja. Mert Magyar Gábor csak a legritkább esetben ad címet ezeknek a sokszor nagyméretű, a rendelkezésükre álló teret erőteljesen uraló munkáknak. Nem ad címet, és most egy izgalmas játékra is hívja a tárlat látogatóit. Ugyanis Magyar a vendégkönyv mellett kis „szavazócédulákat” helyezett el, amelyeken a római számokkal megkülönböztetett művei által keltett asszociációkról lehet a művészt tájékoztatni. Elég csak a fentebb már jórészt felsorolt, összesen tíz fogalom után odaírni a szerintünk megfelelő számot. Az összesítés pedig fontos visszaigazolás lehet a művésznek. Visszaigazolás arról, hogy ezzel a letisztult képi világgal, egyáltalán magával a festészettel lehet még értéket közvetíteni, iránytűként szolgálni a 21. század elejének Magyarországán is. „Szavazni” a tárlat végéig, november 18-ig lehet a Pesti Vigadó ötödik emeleti galé­riájában.