Kultúra
Kisvárosi álmok, felforgatott életek
Az újrakezdésről is szól az új Hornby-kötet kicsit kiszámítható, de szellemes és csavaros története
Tavaly a Helikon Kiadó két Hornby-kötetet is megjelentetett: még tavasszal a Cicikrisztus nevű gyűjteményt, amelynek novellái és elbeszélései kitűnően mutatják történetmesélői nagyszerűségét, erejét, a nemrégiben újra kiadott A meztelen Juliet (Juliet Naked) pedig az októberben, azonos címmel bemutatott filmadaptáció eredetije M. Nagy Miklós szellemes és gondos fordításában.
Bár mind angolul, mind magyarul becsapós A meztelen Juliet cím, semmi erotikus tartalommal nem bír – a regénybeli kiöregedett, volt alkoholista rockzenész, egykori sztár, Tucker Crowe egyik albumának címe, amely úgynevezett unplugged, azaz lemeztelenített változatban tartalmazza az évtizedekkel korábban kiadott Juliet-lemez dalait. Persze nem Hornbyról lenne szó, ha a zene nem játszana központi szerepet a történetben. Ugyanis éppen a szóban forgó album, a Juliet Naked forgatja fel fenekestül Annie Platt és férje, Duncan Thompson életét.
Az álmos, tipikus északangol tengerparti városkában, Goolenessben élő pár kapcsolatát ugyanis e lemezről megfogalmazott, eltérő véleményük indítja el a lejtőn. Banálisnak, képtelenségnek tűnik ez így, de Hornby zsenialitása éppen abban rejlik, hogy egy ilyen felszínes semmiséget kapargatva megmutatja az olvasónak, mi zajlik a mélyben. Tizenöt év után hogyan lehet újrakezdeni az életet, visszatalálni önmagunkhoz? Merre tovább, ha úgy érezzük, ennyi időt elfecséreltünk? – kérdezi Annie Tuckertől egy levelében, valójában azonban az olvasótól. Hiszen bármennyire is olvasmányos, könnyed, érdekes és sokszor kacagtató olvasmány A meztelen Juliet, az angol szerző többi regényéhez hasonlóan komoly problémákat is feszeget. Nemcsak a rajongás természetrajzát elemzi kiválóan, de – ahogy fentebb már említettük – egy kapcsolat felbomlásának útját is bemutatja, a nehéz döntéseken, miérteken keresztül a beletörődés lehangoló fázisán keresztül a megoldásig.
Ettől még persze nem lélektani sorsdrámát tartunk a kezünkben. A meztelen Juliet inkább édes-bús mese zenéről, házasságról, szenvedélyről és álmokról, hol harmadik személyű narrációban, hol levélregényes formában, néha fórumbejegyzésekkel és Wikipedia-szócikkekkel tarkítva, amelyhez az egykor nyüzsgő nyaralóhelyként funkcionáló Gooleness igazán jól illő, szomorkás, ám mégis bájos hátteret ad. Hornby a javából. Talán a tőle megszokottnál egy kicsit kiszámíthatóbb csavarral.