Kultúra
Kilencvenöt éve született Romhányi József
Számtalan remek rajzfilm szövege köthető hozzá
Igazán híressé és népszerűvé az animációs filmek tették: ő írta a szövegét olyan közkedvelt rajzfilmsorozatoknak, mint a Mézga család, a Kérem a következőt, a Mekk mester, s az ő fordításában lett sikeres az amerikai Flintstone család című sorozat is. Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki parádés párbeszédeit még az amerikai szerzők is példaként említették. A sorozatokon túl részt vett egész estés rajzfilmek, így a Nepp József rendezte Hófehér és a Dargay Attila rajzolta Ludas Matyi elkészítésében is, sikerük nem kis részben Romhányi szellemes és frappáns szövegeinek köszönhető.
1983-ban önálló versgyűjteménnyel jelentkezett, a Szamárfül című vékonyka verseskötet hihetetlen sikert aratott, s többször is kiadták. A kötetben Romhányi állatverseit gyűjtötte csokorba a tőle megszokott nyelvi játékokkal fűszerezve, s a kacagtató-ironikus költeményekben saját emberi gyengeségeinkre is ráismerhettünk. Számos más könyvével is maradandót alkotott: írt verses mesét Mese az egér farkincájáról címmel, fantasztikus regényt Mézga Aladár különleges kalandjairól, verses képeskönyvet Tíz pici coca címmel, humoros elbeszélésciklust Doktor Bubóról. Romhányi Józsefet 1983-ban érdemes művész címmel jutalmazták, ám az elismerésnek már nem örvendhetett sokáig, május 7-én Budapesten meghalt.
Forrás: múlt-kor, wikipedia