Kultúra

Kétezer nap, kétezer gondolat után

Szentmihályi Szabó Péter szerint humorral kell ábrázolni tragikomikus, feje tetejére állított világunkat, aminek részei vagyunk

Minden szerző életében fontosak a számok, a mérföldkövek. Mai számunkban jelent meg a kétezredik Sarkosan fogalmazva, ez köztudottan Szentmihályi Szabó Péter rovata. Az elmúlt hat esztendőben egyetlen Magyar Hírlap sem volt, amelyből valamilyen ok miatt kimaradt volna. Ritka teljesítmény, bátran mondhatjuk, a Sarkosan és a szerző a maga világlátásával, iróniájával és stílusával a lapunk cégére lett. Szentmihályi Szabó Pétert kérdeztük.

Szentmihalyi-Szabo-Peter
„Szinte semmit sem haladt előre az emberiség születése óta” (Fotó: MH)

– Milyen pezsgőt fog kibontani a jubileum tiszteletére?
– Semmilyet, én csak szilveszterkor pezsgőzöm, de azért átérzem a pillanat, illetve a kétezres szám nagyszerűségét. Örülök, hogy az olvasó, a Magyar Hírlap és én is megértem ezt a napot. Ez egyenesen Isten ajándéka.

– Hat év, kétezer írás, sok publicista egyszerűen belefáradna ebbe…
– Nem érzek fáradtságot, megszoktam, és szeretem is, amit csinálok.

– Na igen, de mindennap azzal ébredni, hogy írnom kell valamit, akkor is, ha van kedvem, akkor is, ha nincs, ha megcsókolt a múzsa, ha nem, a kívülálló számára azért ez elég ijesztő. Egyébként mi a napi, konkrét menete a Sarkosan születésének?
– Úgy vagyok, mint a háziasszony, aki minden reggel azon tűnődik, mit is főzzön aznap. Most, amikor beszélgetünk, délelőtt kilenc óra van, de még fogalmam sincs, mit fogok írni, mi lesz a kétezredik Sarkosan témája. Ehhez át kell néznem a napi sajtót, illetve a különféle hírportálokat, ide értve természetesen a külföldieket is. Ez a reggeli programom. Nagyon ritka, hogy az előző napról hozok át valamilyen témát, hisz annyira gyorsan változik a világ.

– És ha nem talál semmit?
– Nem túl gyakran, de ez is elő szokott fordulni. Ilyenkor a magyar, illetve a világtörténelem eseményeihez, nagy alakjaihoz nyúlok.

– Mindennap kell írnia egy Sarkosant, akkor is, ha szabadságon van, akkor is, ha elutazik. Melyik a legtávolabbi pont a világon, ahonnan Sarkosant küldött a Magyar Hírlapnak?
– Küldtem például Máltáról. Nem volt könnyű. De sokszor idehaza sem megy olyan egyszerűen a dolog, nincs internetelérésem, vagy mondjuk akadozik az internetszolgáltatás, ilyenkor bekéredzkedem a polgármesteri hivatalba vagy valamilyen más intézménybe, onnan küldöm el a napi írásomat.

– Melyek azok a formai szabályok, amelyekhez minden körülmények között igyekszik tartani magát?
– A legfontosabb, hogy olyan legyen a Sarkosan, mint egy vers. Rövid, tömör, figyelemfelkeltő. Ezenkívül pedig igyekszem úgy fogalmazni, hogy az írás ne legyen túlságosan sértő, ne legyen általánosító, és arra is nagyon vigyázok, hogy ne ismételjem önmagam. Már csak azért se, mert a Sarkosant naplónak, krónikának is tekintem. Minél több információt fogad be korunk embere, annál gyorsabban felejt, tavaly jelent meg a 2008–2012 között született Sarkosanok gyűjteményes kötete, a szerkesztésnél magam is meglepődtem, hogy mi mindenről írtam, s mennyi név, mennyi esemény hullott ki a fejemből az eltelt évek alatt.

– Most jön az új kötete, úgy tudni, ebben a versei lesznek.
– Igen, augusztus 28-án mutatjuk be. Az összegyűjtött verseim vannak benne, ötvenegy esztendő termését tartalmazza. A „rádióújságban” jelent meg először nyomtatásban költeményem.

– Visszatérve a Sarkosanra, az mindig valamilyen fullánkos, ironikus hangvételű írás. A humort vagy az információt tartja fontosabbnak?
– A humor nélkülözhetetlen, hisz kifejezetten tragikomikus jellege van a világnak, amelyben élünk. Ha jobban belegondolunk, szinte semmit sem haladt előre az emberiség születése óta. Amit viszont nagyon fontosnak tartok még, az az önirónia, hiszen mindannyian részei vagyunk ennek a képtelen és feje tetejére állított egésznek.