Kultúra
Keresztül a huszadik századon
Wonke Rezső portréfilmje egy ludovikás tisztről

A Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Katonai Filmstúdióját vezető, szociológus végzettségű operatőr-rendező, Wonke Rezső 1978 óta dolgozik a szakmában, a világ hetven országában forgatott már. A Sose akartam más lenni, mint katona című portréfilmje nemrég elnyerte a lakiteleki Rendszerváltó Filmszemle fődíját és az Országgyűlés elnökének különdíját. Az alkotó lapunknak elmondta: fontosnak tartja a történelmi eseményeket az oral history módszerével is rögzíteni, hátha egyszer egy kutató hasznát veszi. Wonke Rezső a díjnyertes alkotást vitéz békei Koós Ottó magyar királyi századosról készítette, aki a még élő és nyilatkozni képes régi ludovikás tisztek egyike. A pécsi katonai középiskola után a Ludovikán tanult, 1938-ban avatták hadnaggyá. Ott volt a Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély visszatérésekor, de 1941 őszén Ukrajnában súlyosan megsebesült. Felépülése után egészen 1944 őszéig kiképző volt, majd ismét a frontra került, végül orosz fogságba esett. Budapest ostromakor az oroszok megölték az anyját és a nagyanyját, a nővérét és annak gyermekeit pedig szintén katonatiszt sógora lőtte le az oroszok megérkezése előtt, azután magával is végzett. A századost öt év kényszermunka után végül 1950-ben huszonöt évre ítélték, majd kiadták Magyarországnak, végül 1956 őszén szabadulhatott. Koós Ottó egészen a rendszerváltásig rendőri felügyelet alatt állt, és közel harminc évig egy tizenöt négyzetméteres szobában élt a rá menyasszonyként tizenkét évet váró feleségével és fiával. De nem tört meg, és a kommunista rendszertől nem fogadott el semmit.
Wonke Rezső családjában is volt hasonló sorsú ludovikás tiszt, tehát otthonosan mozog a témában. A Gulág-emlékév pályázati pénzének felhasználásával készítette el a Koós Ottóról szóló filmet, amelynek szerkesztő riportere Pásztor Zoltán, producere Törköly Róbert volt. Reméli, hogy a közmédia a közeljövőben levetíti, ez sokat jelentene Koós Ottónak és a még élő ludovikásoknak is. Akikkel szeretne még felvételeket készíteni, és talán ebből is készülhet egy film – mondta. HM-es munkája mellett jelenleg az isonzói csatákról szóló, játékfilmes elemekkel bővített dokumentumfilmen dolgozik, a Tizenkét pokol című film premierje októberben várható.