Kultúra
Képregény a középkorból
Rejtőzködő Magyarország 762.
A helység első írásbeli említése 1262-ből származik. IV. Béla király abban az évben széles körű kiváltságot adott az esztergomi érseknek, aki a Szepesi vár közelében 1142-ben II. Géza király adományából alapított káptalan kegyura volt. A vármegye 1772-ig nem tartozott sem az esztergomi, sem az egri egyházmegye hatálya alá, ügyeit a szepesi káptalan mindenkori címzetes püspöke gondozta.Strázsa központjában, a dombtetőn található a régi, emeletes városháza, nem messze tőle a plébániatemplom. A tekintélyes nagyságú, újabb kori egyház előzménye kéthajós térosztású, korai gótikus terem volt a 14. században, amelyet a 16. században gyökeresen átalakítottak. Négy emelet magas az ölnyi falvastagságú nyugati harangtorony, tetejét a Poprád folyó menti kisvárosokra jellemző, 18. századi erkélyes órasisak díszíti. Egyszerű, csúcsíves a nyugati, sima kőbélletű bejárat, tőle kevéssel északra egy szokatlan, Krisztus-arcot (?) ábrázoló faragott dombormű néz ki a vakolatból. A befalazott déli díszkapu késő román stílusú, ágas-bogas-indás béllet fejezete Strázsa legrégebbről fennmaradt emléke. A templom falához simuló kápolnaszerű fülkében látható.
Északi irányban továbbhaladva a „hűtlen” Poprád menti országúton, a közeli Kakaslomnic (Nagylomnic; Velká Lomnica) szintén égbe nyúló templomtornya állít meg. Első ízben 1976-ban jártam ott, azután ismét 2014-ben, de egyszer sem sikerült bejutnom az elvarázsolt épületbe, mígnem végre 2016. június 20-án csak megtörtént! A jó szerencsén múlott, hogy az éppen indulni készülő szlovák pap – aki hetente egyszer jár a templomba – kinyitotta a kaput, és türelmesen végigkísért.
A tisztán gótikus épületnek kéthajós gyülekezeti tere van, a szentélyt a csúcsos diadalív választja el. A hajó két hengeroszlopon nyugvó kőbordás keresztboltozata hat méter magas, a négyzet alaprajzú apszis alig alacsonyabb nála. Két, ugyancsak magas, szép arányú, csúcsíves ablakon világít be a déli nap; egy harmadik a szentély középkori és barokk oltáraira, a 14. és 15. században készült faragott faszobrokra és táblaképekre vet fényt. Míves gótika árad a kőből faragott keresztelőkút díszeiből és a diadalív bélletébe festett egyházatyák képeiből.
Ám az igazi – rég kiböjtölt – szenzáció az apszisból nyíló északi sekrestyében várt az 1957-ben napvilágra került Szent László-legenda képében. Öt és fél méter hosszú, színes „képregény” izgalmas jelenetekkel. A legrégebbi, dongaboltozatú helyiségben végignézhettem a cserhalmi ütközetet, a kun vitéz leányrablási kísérletét, Szent László király párviadalát a merész fickóval, és végül a kegyetlen megtorlást a tettéért (képünkön). A képsor keletkezése az 1300-as évek elejére datálható, vélhetően egy, az 1307-ben magyar trónra került Károly Róbert király kíséretében érkezett olasz festő alkotása.
A szepesi káptalan 1209-ből fennmaradt irata szerint a frankföldi Gallus lovag kapta birtokba II. András királytól az út menti földet. A magyarul Kakas nevű ritterből sarjadt a híres Berzeviczy-nemzetség, ezért hívták később (1417-től a 20. század elejéig) Kakaslomnicnak a községet. Korábban (1257-ben) villa Lomnicz, németül Grosslomnitz formában említették, 1268-ban a szepességi plébániák sorában jegyezték. Első temploma 1270 táján készült, Alexandriai Szent Katalin tiszteletére. A nyugati torony fölső, román stílusú ikerablakai, valamint a faragott párkánykövek abból az időből származnak.
A később szentté avatott László király ifjúkori hőstette nemzeti mítoszaink közé magasodott. Az uralkodó kultusza már az Árpád-korban elterjedt országszerte, főként a katonák és más, kiváltságos fegyveresek körében, de tisztelete tovább él, emlékét az Őrségtől a Székelyföldig és a Felvidékig megbecsülik.