Kultúra
Katonaváros és az enyészet
Pusztul Közép-Európa legnagyobb laktanyakomplexuma – A műemléki védettséget élvező épületeknek évek óta nincs gazdájuk, az összeomlás szélén állnak

A hajmáskéri laktanyakomplexum létrejötte összefügg azzal, hogy a tüzérség mint önálló fegyvernem szerepe és jelentősége a 19. század végén felértékelődött az Osztrák–Magyar Monarchiában. A közös hadseregben külön részlegek dolgoztak a fejlesztéseken, és kijelölték az első, csak tüzérek által használatos lőtereket is, amelyek általában mezőgazdaságilag kevésbé hasznosítható területen voltak. Így eshetett a választás a Hajmáskértől északra elterülő, sziklás, füves ötezer hektárra is, amelyet 1901-ben 1,8 millió koronáért vásárolt meg az állam. Itt kívánta felépíteni a közös hadvezetés Közép-Európa legnagyobb laktanyáját és kiképzőközpontját, úgy huszonöt focipályányi területen.
A katonaváros terveit a villáiról is ismert Kondor Márton és társa, Feledi József készítette el. Az épületek külső jegyeit a kornak megfelelően a historizmus uralta. A tizenkét, esténként villannyal világított utcát hatvan kisebb-nagyobb épület szegélyezte. A mára már omlásveszély miatt az önkormányzat által visszabontatott főbejárat hajdan száz méter hosszú, egyemeletes épületét lakták a főtisztek, akik a boltozatos kapun áthaladva két párhuzamos utcán juthattak el az ezeregyszáz lovat befogadó istállókig és a lovardáig, ahol később az orosz hadsereg mozit rendezett be. Eme két „főutcát” szegélyezték a tiszti házak, kilenc nagyobb épület, ezektől balra pedig az ágyú- és kocsiszínek sorakoztak. A legénység barakkjai a komplexum másik szélén álltak. A laktanya képét a kastélynak is nevezett, ma is álló háromemeletes parancsnoksági épület határozta meg, amely egy ötven méter magas víztornyot is magába foglal.
Mindezek mellett természetesen voltak javítóműhelyek, lőszerraktárak, léghajóhangár, templom, kórház, színház, tiszti kaszinó, szennyvíztisztító, áramfejlesztő, vágóhíd, tejüzem és a lőszerek, anyagok mozgatására kisvasút is. Az ötvenholdas területen mesterséges tavat is kialakítottak a környék forrásainak felhasználásával, és alkalom adtán a fákkal beültetett park kioszkjában katonazenekar játszott.
Az 5,6 millió koronát felemésztő építkezéssel 1909-re készültek el, de az ünnepélyes átadásra még két évet várni kellett. A nagy nap 1911. július 13-a volt, s az avatáson, ki tudja miért, Ferenc József nem jelent meg, pedig szerette a katonás dolgokat. Az uralkodót és a családot három főherceg képviselte: Lipót Szalvátor, aki akkoriban a tüzérség főfelügyelője volt, József Károly lovassági tábornok és az ifjú Károly Albert, aki a 2. császári és királyi tüzérezredben hadnagyként szolgált. Az ünnepi szentmisét a veszprémi püspök, báró Hornig Károly mutatta be. A komplexumban a cseh és magyar legénység kiképzése mellet az új fejlesztéseket is tesztelték, így biztosan lőttek itt azokkal a híres, a pliseni Skoda gyárban készített 30,5-es tarackokkal is, amelyek e fegyverfajta legjobbjai voltak a Nagy Háborúban, amelynek idején egy nagyobb, tizenötezer fős fogolytábor is működött a laktanya mellett.
Az összeomlás és a forradalmak után Hajmáskér a Ludovika Akadémia „kihelyezett tagozata” lett, ahol a magyar honvédség a tüzérségi kiképzés mellett az újonnan vásárolt és saját erőből fejlesztett harci eszközöket, járműveket és fegyvereket is tesztelte. Az ország 1944-es német megszállása idején hadiüzem is működött itt, majd az orosz déli hadseregcsoport alakulatai kaptak Hajmáskéren szállást negyvenöt esztendőre. A megszállók az Alsóvölgy felé bővítették is a komplexumot, laktanyaépületeket és raktárakat emelve. Aztán a lovarda mellett a templomból is mozit csináltak, és még felhúztak tíz ötszintes panelt is a tiszteknek. A mesterséges tavat feltöltötték, a fákat kivágták, az épületeket pedig teljesen lelakták az 1990-es kivonulásig. A raktárakban állítólag FROG-7-es és SCUD-2-es rakétákat is tároltak, amelyeket Olaszország felé indítottak volna útnak, ha úgy alakul. Ehelyett nekik kellett menniük, s azóta a laktanyának igazából nincs gazdája. Az államtól 1998-ban önkormányzati tulajdonba került minden, a „kastélyra” műemléki védettséget tettek, a kényszerű bontások mellett postát, közösségi házat, általános iskolát alakítottak ki, és a fogadóépület maradékának helyreállításával a Magyar Honvédség történetét bemutató múzeum is épült.