Kultúra

Kásler Miklós: A kultúra és a történelem összeköt

Véget ért a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális rendezvénye

Gálával zárult a Kolozsvári Magyar Napok. Az egyhetes rendezvénysorozat vasárnapi ünnepélyes lezárásán elhangzott: a programokon „a közösséget teremtő érték és értéket teremtő közösség” mutatkozott meg.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvár főterén felállított nagyszínpadról, a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje előtt üdvözölte az erdélyi magyar közösséget. Elmondta, a kultúra és a történelem szerinte összeköti a Kárpát-medence népeit, és keresni kell a további összeépíthető hidakat.
Szétszakíttatásunk idején Erdélyben élt tovább életformánk, hagyományunk, eszmerendszerünk, szuverenitásunk, küldetéstudatunk, jellegzetesen egyedi, ősi kultúránk – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Közép-Európa akkor lehet nyertes, ha visszaállítja értékeit, identitását úgy, ahogy az már létezett.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere magyarul kezdte és zárta beszédét, amelyben az itthon, az együtt és az Európai Unió fogalmak összefogó erejét hangsúlyozta. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: Erdély a magyarságnak is az otthona. Azt is megjegyezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok alatt „a közösséget teremtő érték és értéket teremtő közösség” mutatkozott meg.

Az eseményt a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális rendezvényének nevezték a szervezők. Gergely Balázs főszervező kiemelte: a Mátyás-szoborcsoport és a Kolozsvár főterét megtöltő tömeg most is a világ közepét jelöli, mint az igazságos királyról szóló mesében.

A Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 19–26. közt mintegy 630 rendezvényt tartottak.