Kárpátaljai tájakon

Hagyomány és álomvilág is megjelenik a képeken (Fotó: Hegedüs Róbert)

Azért jött létre a Kárpát-haza Galéria szervezésében a határon túli művészeket bemutató sorozat, hogy megmutassák: mi az, amiben közösek vagyunk mi magyarok, és mi az a hozzáadott érték, amivel határainkon túl élő nemzettársaink bírnak. A kiállítások leginkább erdélyi és kárpátaljai művészek munkáit hozzák el a Forrás Galériába: a 2017-es esztendőt Réti János műveinek bemutatásával indította a kurátor, Tóth Norbert. Az 1949-es születésű művész a tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában végezte monumentális festészet szakon. De a táblaképek mellett jelentős grafikai tevékenységet is folytat az 1974-től rendszeresen kiállító Réti, aki alapító és elnökségi tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Az alkotás mellett 1983-tól az Ungvári Művészeti Alap munkatársa volt, kulturális rendezvények és kiállítások megvalósításán dolgozott. A művész egyik példaképe köztudottan Matisse, akinek dinamikája és dekorativitása fogta meg a leginkább.

A Forrás Galériában február 10-ig látható tárlaton emellett erőteljesen ott van az a bizonyos nagybányai hatás, amely annyira jellemző a Kárpátalján élő festőkre. Réti János mellett Kopriva Attila, Soltész István vagy Erfán Ferenc is ezt az utat járja, méltó mai utódai ők annak a hagyománynak, amelyet még a másik Réti, az István indított el Hollósy Simonnal és Ferenczy Károllyal 1902-ben. Az akkori nagybányaiakat is lenyűgözte a kárpáti táj szépsége, ahogy az utódokat is. Réti János most elsősorban pasztelleket hozott Budapestre, sokszor fekete alapra készített színes krétarajzokat, amelyeken az Ung vidéke mellett a miskolc-avasi borospincék vagy a sárospataki vár is felbukkan.

Nagy színfoltokkal és finom átmenetekkel dolgozó, expresszív hatású krétarajzai mellett van itt mutatóba néhány hasonlóan kvalitásos akvarellje is. A galéria emeleti kiállítóterében pedig dinamikus és dekoratív tusrajzai sorakoznak még a kilencvenes évekből.