Kultúra

Karinthy nyelvet ölt, de nem viccel

Egy új tudományos kötet rámutat arra, hogy a humoráról ismert író életműve komolyabb annál, mint sokan gondolnák

Talán senkinek sem kell bemutatni Karinthy Frigyest: bohókás tréfamester, aki folyton-folyvást marháskodik velünk. Semmit nem gondol komolyan, s ha meg akarjuk érteni írásait, orrhegyünkre piros bohócorrot kell húznunk, fejállásba kell helyezkednünk, s az önmagából kiforgatott világot immár fejtetőn lévő valóságában kell néznünk.

Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című tudományos írása alapjaiban igyekszik megváltoztatni ezt az irodalmi kánonban is voltaképp érvényben lévő tévképzetet. A Fiatal Írók Szövetségének gondozásában megjelent, kimerítő elemzés Karinthy Frigyes publicisztikai írásait, kései verseit, valamint a szerző paródiajelenségét tekinti át, méghozzá annak a tézisnek az igazolásával, amelyet a figyelmes olvasók egyébként is sejthettek: Karinthy életműve nem egyenlő a humorral.

Karinthy publicisztikai munkái közül kiemelkedő jelentőségű a sokszor és sok helyen idézett Krisztus és Barabbás című kötet, az első világháború ideje alatt keletkezett temérdek írás, amelyek a végletekig pacifista szerző véleményét számtalan aspektuson keresztül, helyenként parodisztikus vagy utópisztikus jelleggel mutatják be.

Balogh rámutat, hogy Karinthynál milyen fontos szerepet játszott a nyelv, amelynek kiöltése nem csupán gunyoros fricska lehet egy-egy hamis mérlegű, csalárd korban. A könyv felhívja a figyelmünket Karinthynak a nyelv teremtő ereje iránti buzgó csodálatára és szinte vallásos hitére: a nyelv gondolatoktól való elkülönülését, manipulatívvá, retorikai bűvészmutatvánnyá aljasulását az első világégés par excellence kiváltó okának tartotta. Ezt többek között a közismert Barabbás című rövid, parabolajellegű írásán keresztül igazolja, amelyben a híres pilátusi kérdésre hiába kiáltja az egybegyűltek mindegyike Krisztus nevét, a tömeg hangja szörnyű, ördögi hanggá összeállva mégis úgy hangzik: Barabbás.

Balogh számba veszi még az író kritikus hozzáállását a modernséghez, a Ki kérdezett? című gyűjtemény alapján. Karinthy azzal vádolja ugyanis korát, hogy az etikai szempontokat az érdekesség-unalmasság fogalompár mindenható paradigmája váltotta fel. Ez a váltás médiatörténeti fordulatot jelent nála, amelynek számtalan, szerinte negatív következménye lett művészetekre, igazságra. Karinthy épp ezért a létező legfenyegetőbb jelenségnek tekintette a világ politikai-technikai átalakulását. S míg korábban gyermeki rajongással fogadta a modern kor vívmányait, később óvatosságra intett velük kapcsolatban. Balogh szerint azonban Karinthy nem kiábrándult, csupán úgy látta: a technicizált, matematikai alapokon nyugvó új diskurzus alapvető, esszenciális tulajdonsága egy olyan értékrendszer, amely szétbomlasztja a kultúra egyes dimenzióit, így az etikait is.

A szerző az Így írtok ti paródiáit, valamint a kései verseket is sorra veszi. Először azt a módot keresi, miként lehetséges úgy viszonyulni egy költői íráshoz, amely saját nyelviségét egy másik, eredeti és egyéni megszólaló szövegének radikális átvételével hozza létre. Balogh igazolni látja például az Ady-paródiákban azt, hogy Karinthy művei is irodalomtörténeti bravúrnak számítanak, hiszen azok olyan teremtő erővel bírnak, hogy még az eredeti, parodizált szöveg szempontjából is termékenynek bizonyulnak.

Balogh Gergő könyve egy új Karinthyt mutat be annak az olvasónak, aki tanórán hallott legutóbb a mesterről. A szerző kiemeli a könyv előszavában, hogy a tankönyvek a mai napig az író humoros oldalára fókuszálnak, a könnyed, szórakoztató írásokra. A kötete ezért igen fontos a Karinthy-recepció történetében, s bár tudományos nyelvezete miatt a laikusoknak talán kissé nehéz olvasmány, a benne megfogalmazott tanulságok és szempontok mindenképpen jelentősek és érvényes elemzési kategóriák a szerző életművének számbavételekor.

Úgyhogy, ha legközelebb Karinthyt levesszük a polcról, tegyük el azt a bohócorrot, ha pedig rémálmunkban az iskolapadból újra a táblához szólítanak minket a tanári asztaltól, jól figyeljünk, hogyan referálunk Karinthyból. Nehogy az egész osztály nevetésben törjön ki.