Kultúra

Kapcsolatba kerülni a zenésztársakkal

Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny: Berkes Kálmán dirigens, a zsűri tagja egy esetleges újabb műsorban szívesen hallana kortárs darabokat is

E hét végén zajlanak a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntői, ahová a zsűri döntése alapján az osztrák Azis Sadikovic, a magyar Cser Ádám, az izraeli Nimrod David Pfeffer, a japán Haragucsi Szodzsi és az olasz Leonardo Sini, míg a közönség szavazataival a magyar Dobszay Péter került be. A verseny híréről és a résztvevőkről Berkes Kálmán karmestert, a zsűri tagját kérdezte lapunk.

Berkes Kálmán 20171214
Berkes Kálmán: Nehéz feladatunk volt (Forrás: Gyfz.hu)

– Melyek azok a képességek, tulajdonságok, amelyek alkalmassá tesznek egy fiatal zenészt a döntőbe kerülésre?

– Meg kell jegyeznem, hogy nehéz feladatunk volt, nem egyszerű megállapítani, hogy ki az igazán jó karmester. Mindazonáltal a zsűri döntése alapján továbbjutók közül három az én szavazatomat is megkapta, tehát látni lehetett, ki a tehetséges. Figyeltük, hogyan tudnak a versenyzők instruálni egy zenekart, van-e ízlésük és személyiségük, kapcsolatba tudnak-e kerülni a zenészekkel, van-e a darabbal kapcsolatos elképzelésük, és ha van, keresztül tudják-e vinni azt. Nagyon fontos az együttes szimpátiájának az elnyerése, amit már egy köszönéssel vagy mosollyal el lehet érni. Ugyanakkor mint kollégákat, tisztelni is kell a zenészeket.

– Kortárs darabok voltak a kisorsolt művek között?

– Kifejezetten kortárs darabok most nem voltak, talán Bartók és Sosztakovics volt a középdöntők végéig a legmodernebb szerző. De a felvetést jónak találom, lesz még ilyen verseny, miért is ne lehetne majd egy-egy kortárs darab is a kötelező művek között?

– Kik számítanak most komolyzenei nagyhatalomnak a világon, és melyek voltak a legegzotikusabb országok, ahonnan jelentkeztek?

– Talán Tajvant és Makaót tudnám itt megemlíteni mint egzotikumot, komolyzenei, ezen belül hangszeres nagyhatalomnak pedig Ázsiából Japánt, Koreát és Kínát tartom, ahol nagyon komolyan veszik a tanulást. Huszonöt évig éltem Japánban, ahol csak a fővárosban, Tokióban hét zeneakadémia van. Karmesterekben pedig mi, magyarok is nagyhatalom vagyunk, és ez így volt a múlt században is, amikor Leonard Bernstein mellett a négy legnagyobb amerikai karmester magyar volt: Ormándy Jenő, Széll György, Doráti Antal és Reiner Frigyes. Ugyanakkor Magyarországon Ferencsik János és Fricsay Ferenc, no és természetesen e verseny névadója is működött, aki ugyan fiatalabb volt, de mégis ide sorolnám.

– Milyen híre ment a világon a versenynek?

– Szerintem önmagáért beszél a jelentkezők magas száma. A meghirdetés után negyven országból száznyolcvanhatan kívántak részt venni a megméretésben.