Kultúra
Kalandok az államigazgatásban
Lovas Lajos új regénye iróniával teli, képzeletbeli bolygóközi utazást idéz
Amiben főosztályvezetői szinten szerzőnk is eltöltött három évet. Innen ered hát a mélyreható ismeret, és a regény figurái sem merőben a képzelet szülöttei. A kötetben előkerülő szendvicsbolt ott van a minisztérium mellett, a hatalmas karosszékben üldögélő, kultúráért felelős államtitkár gyakran küldte oda a titkárságának valamelyik kevésbé fontos munkatársát.
Természetesen a Törzsszövetséget is átszövi a lovasi humor és irónia. A már említett minisztériumi miliő és sok más hasonlóság mellett, ahogy a főszereplőnek, Béri Balog Ádámnak, Lovasnak is van egy vizslája. Talán még beszélni is tud, de az biztos, hogy Cipónak hívják, mint regénybeli alakmását. A történet alapja az, hogy százezer év után visszatér a Földre egy hiperértelmes, fára hasonlító, negyvencentis lény, aki az idők hajnalán egy nagy faiskolát szándékozott létrehozni bolygónkon.
Az embereknek is lett volna valami egyszerű, alkertészi feladatuk, csakhogy mi túlfejlődtük a tervet, ön- és fapusztító civilizációt hoztunk létre. Ezért hát egyik pillanatról a másikra elvette tőlünk az elektromosságot, az autókat és más füstöt kibocsátó szerkezeteket, bolygónk lakosságának a túlnyomó többségét pedig egyenesen a Paradicsomba, egy távoli bolygóra repítette, ahol a Bibliában és a Koránban is leírt állapotok uralkodnak. Csak a legokosabbak, jobbára humán értelmiségiek és nők maradhattak itt, hogy dolgozzanak majd a nagy terven.
A főszereplő egy minisztériumi referens, aki egészen jól feltalálja magát ebben az elektromosság nélküli, gyéren lakott világban. Sokáig csodált főnöke, a kulturális miniszter a nőknél jóval sikeresebb barátjával, Gézával biciklis futárküldetésre utasítja. El is indulnak konzervekkel, sörökkel és a Mezőgazdasági Múzeumból elhozott, Kittenberger Kálmán által használt puskákkal a horvát tengerpart felé, ahol megesik a találkozás a százezer évente erre járó főkertésszel. Innentől fogva egészen fantasztikus kalandok várnak hőseinkre.
Eljutnak a többi között Kínába, az angol királynő konyhájába, de az unió vezetőinek válságtanácskozására is. Közben a piros bugyogós hódítók is rátörnek az országra, akik ellen segítségül felsorakoznak az Amerikából a demokrácia terjesztésére érkező Winchester-puskás lovasok.
A végkifejletről természetesen nem árulunk el részleteket, csak annyit, hogy az olvasók most sem fognak csalódni.