Japán kapcsolatok nyomában

A volt külügyi helyettes államtitkár doktori disszertációjának szerkesztett változata 1914-től, azaz az első világháború kezdetétől egészen 1964-ig, a japán–magyar kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséig vizsgálja a két ország viszonyát. Tekintve, hogy a két ország sosem jelentett hangsúlyos területet egymás diplomáciájában, a szerző kevéssé feltárt témát vizsgál. Az erről korábban megjelent munkák is leginkább a két világháború közötti, valamint a második világháború alatti kapcsolattartást vizsgálták. Mindemellett, ahogyan azt a kötet címéül választott Ady Endre-i fordulat is mutatja – „összekarolt a Nippon-babona, Japán-rokonság éltette a gőgünk” –, a közvélemény Japán iránti érdeklődése jó ideje jelentősnek mondható. Már az orosz–japán háborútól kezdve – a szerző szavaival élve – túlzott szimpátiában, elfogult rajongásban öltött testet. Ami a politikát illeti, Wintermantel szerint ritkán ítélték meg helyesen a kapcsolatot. Budapest hol túlbecsülte – például a két háború között – a Japántól remélhető támogatást, máskor viszont, így a rendszerváltozáskor is, alulértékelte azt. Utóbbi kérdéskör egyébként Wintermantel szerint további feldolgozást ér, hiszen a kelet-európai rendszerváltozásokhoz nyújtott japán segítség méltatlanul kevéssé ismert.