Kultúra
Izgalmas zenei kaland rivalizáló hangokkal
Mi magyarok egyébként érintettek vagyunk ebben a folyamatban, sőt, kis részrehajlással akár a trend elindítóinak is tekinthetjük Szabados Györgyöt. Az 1975-ben megjelent lemeze, Az esküvő valóban úttörő szerepet játszott a dzsessz és a kortárs zene közeledésében.
A zongorista Szabados György természetesen már korábban is ezen az úton járt, de első önálló lemeze, vagyis Az esküvő kijutott a nemzetközi színtérre is, jelentős visszhangot keltve. Csak a rend kedvéért: az album mindenekelőtt a dzsessz, a magyar folk, valamint Bartók zenei alapjaira épült. (Ebben a tekintetben Bartókot kortárs szerzőnek kell tekintenünk, ami 1975-ben még általánosan elfogadott dolognak számított.) Andreas Schaerer új CD-jének – amelyhez egy DVD is jár –, a most megjelent Perpetual Delirium című lemeznek annyi köze van Szabados Az esküvőjéhez, hogy ezt az albumot is alapvetően meghatározzák a kortárs zenei hatások.
Schaerer nemcsak tökéletesen felkészült énekes, ráadásul a dzsesszvokalistáknak abba a táborába tartozik, akik hangszerként kezelik a hangjukat. De hát mit is érhet az emberi hang? Schaerer komoly kockázatot vállal a lemezen, hiszen négy szaxofonossal és egy bőgőssel együtt készítette a CD-t – a négy szaxofonost egyébként Arte Quartette-ként ismeri a zenei közönség. A kockázat pedig az, hogy Schaerer hangjának ezzel a négy, sokszor egyszerre megszólaló hangszerrel kell úgymond rivalizálnia. De megy a dolog, sőt, a szaxofonok erős hangja jól ellenpontozza Schaerer énekét.
A számok őrültek és tébolyultak az átlagos zenékhez szokott fülnek, de annál izgalmasabbak, amúgy szigorúan konstruált szerkezetűek. Bár a lemezt a dzsessz és a kortárs zene szintézisének tekintem, azt azért le kell szögezni, hogy nagyon sokszor hallani benne klasszikus zenei idézeteket, megoldásokat főként a barokk korából, néhol pedig a latin műfajok nyomaival vagy a rock elemeivel is találkozni lehet a Perpetual Deliriumon. Többször érezhető Frank Zappa muzsikájának hatása is a CD-n. Zappának nem volt idegen a kortárs zene világa, számos ilyen jellegű darabot is komponált, s elsősorban nem is rockgitárosnak, hanem zeneszerzőnek tekintette magát. Írt darabot a londoni szimfonikusoknak is, máskor pedig az ő dalaiból készült átiratokat adtak elő kamaraegyüttesek vagy szimfonikus zenekarok.
Schaerer lemezén nem szerepel dob. Mégis erős és változatos ritmika jellemzi a CD-t – olyan belső ritmus, amelyet tényleg nincs értelme felerősíteni külön még a dobbal is.
A zongorista Szabados György természetesen már korábban is ezen az úton járt, de első önálló lemeze, vagyis Az esküvő kijutott a nemzetközi színtérre is, jelentős visszhangot keltve. Csak a rend kedvéért: az album mindenekelőtt a dzsessz, a magyar folk, valamint Bartók zenei alapjaira épült. (Ebben a tekintetben Bartókot kortárs szerzőnek kell tekintenünk, ami 1975-ben még általánosan elfogadott dolognak számított.) Andreas Schaerer új CD-jének – amelyhez egy DVD is jár –, a most megjelent Perpetual Delirium című lemeznek annyi köze van Szabados Az esküvőjéhez, hogy ezt az albumot is alapvetően meghatározzák a kortárs zenei hatások.
Schaerer nemcsak tökéletesen felkészült énekes, ráadásul a dzsesszvokalistáknak abba a táborába tartozik, akik hangszerként kezelik a hangjukat. De hát mit is érhet az emberi hang? Schaerer komoly kockázatot vállal a lemezen, hiszen négy szaxofonossal és egy bőgőssel együtt készítette a CD-t – a négy szaxofonost egyébként Arte Quartette-ként ismeri a zenei közönség. A kockázat pedig az, hogy Schaerer hangjának ezzel a négy, sokszor egyszerre megszólaló hangszerrel kell úgymond rivalizálnia. De megy a dolog, sőt, a szaxofonok erős hangja jól ellenpontozza Schaerer énekét.
A számok őrültek és tébolyultak az átlagos zenékhez szokott fülnek, de annál izgalmasabbak, amúgy szigorúan konstruált szerkezetűek. Bár a lemezt a dzsessz és a kortárs zene szintézisének tekintem, azt azért le kell szögezni, hogy nagyon sokszor hallani benne klasszikus zenei idézeteket, megoldásokat főként a barokk korából, néhol pedig a latin műfajok nyomaival vagy a rock elemeivel is találkozni lehet a Perpetual Deliriumon. Többször érezhető Frank Zappa muzsikájának hatása is a CD-n. Zappának nem volt idegen a kortárs zene világa, számos ilyen jellegű darabot is komponált, s elsősorban nem is rockgitárosnak, hanem zeneszerzőnek tekintette magát. Írt darabot a londoni szimfonikusoknak is, máskor pedig az ő dalaiból készült átiratokat adtak elő kamaraegyüttesek vagy szimfonikus zenekarok.
Schaerer lemezén nem szerepel dob. Mégis erős és változatos ritmika jellemzi a CD-t – olyan belső ritmus, amelyet tényleg nincs értelme felerősíteni külön még a dobbal is.