Ismét él a magyar természetfilm

Volt néhány évtized, amikor a természetfilm talán kiment a divatból, vagy legalábbis nem készültek olyan súlyú alkotások, mint Homoki Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásigja, amely 1953-ban az Ezüstoroszlánt is meghozta a forgatókönyvíró-rendezőnek Velencében. Nem voltak Homoki Nagyok és Kollányi Ágostonok, a technika viszont időközben nagyot fejlődött, a digitális kamerákkal csodálatos minőségű felvételeket lehet készíteni, és ott vannak a drónok is, amelyeket már David Attenborough is sokat használt a Bolygónk, a Föld második évadában. És persze a fészekkamerák, amelyekkel beleshetünk egy-egy madárpár életének legintimebb pillanataiba is. A könyvelőként dolgozó, amatőr természetfotósként induló Olma Frigyes is él ezekkel az eszközökkel. Olma 2007-ben ment először fotózni a gemenci ártéri erdőkbe, aztán három év állóképei után alkotótársaival úgy döntött, belevág egy filmbe is. Az operatőrködő rendező saját bevallása szerint azóta minden szabadidejét Gemencen töltötte, és 2012-ben el is kezdték a forgatást, mások mellett a helyben szálláshelyet működtető Barkuti Balázzsal, vagy az utómunkálatokat is levezénylő Kálmán Istvánnal.

Míg Homoki Nagy gemenci filmjének a kereteit egy, a két kutyájával és a sasával naponta útra kelő vadőr adta meg, most ebbe a szerepbe egy fekete gólyapárt helyez a forgatókönyvet is jegyző rendező, aki két jó felbontású vadkamerát telepített egy gólyafészekbe, és várta a lakók megérkezését. Márciusban aztán meg is jött a hím, toldozgatta-foltozgatta a fészket, majd bevitorlázott a felesége is, és kibújt a tojásból a három fióka. Persze közben megjelennek az ártéri erdő más lakói is, talán legemlékezetesebb a meleg, a szúnyogok és bögölyök elől nyakig a vízbe merülő és vízinövényeket legelésző szarvastehén, vagy a bosszantó rovarok millióinak támadását alapos sárfürdővel elhárítani igyekvő szarvasbika lett. És láthatunk méretes kagylókat a fogával szétroppantó és megevő hatalmas vadkant is, és ahogyan Homoki Nagy filmjéből, innen sem marad ki a helyzetek adta, szövegben is megjelenő humor, mondjuk a feredőzését megszakító és a héja elöl elmenekülő örvös galamb esetében. Amely pedig feleslegesen riadozott, hiszen a ragadozó ezúttal szintén magát lehűteni érkezett az ártéri vízhez. Amely alá is lebukik szerencsére a kamera, a békákról készített snittek jól is sikerültek. A halak világából, szokásaiból viszont nem látunk valami sokat, inkább csak áldozatul esnek a különféle vízi szárnyasoknak. A legcsodálatosabbak a nyári napkelték fényei lettek, talán ezek felvételénél a szúnyogok sem támadták a lessátorban mozdulatlanul várakozó, beálcázott operatőröket. Akik még szúnyogriasztót sem nagyon használhattak, hiszen a felvételeken is látszik, gyakran karnyújtásnyira voltak a filmezett állatoktól. Egészen drámai képsorok vannak a 2013-as nagy nyári árvízről, a vadak küzdelmeiről. A filmet plakátról is ajánlja nekünk a WWF Magyarország csapata, amellyel a szövegben is találkozhatunk, de az épp általa visszatelepített hódok kapcsán nem szól az eme állatok által okozott tetemes károkról. A szöveget Farkas Ádám jegyzi, aki tisztes iparos munkát végzett, de a narrátor Tarján Tamásnak nem lenne sok esélye, ha nagy elődjével, a Homoki Nagy-filmet narráló Sinkovits Imrével kellene versenyeznie.