Kultúra

Idén is hangos lesz a nyár a Track környékén

Május 3-án nyit az egyik legizgalmasabb szabadtéri koncerthelyszín

A jó idő közeledtével egyre közelebb jutunk ahhoz is, hogy lassan véget érjen a klubszezon; azonban ez nem azt jelenti, hogy koncertek nélkül múlik el a nyár, hiszen hamarosan nyit a Barba Negra Track. Budapest egyik legnagyobb nyári szabadtéri szórakozóhelye, amely idén számtalan jubileumi programtól lesz hangos.

Május 3-án a Tankcsapda 30 éves jubileumi, majd másnap a Kowalsky meg a Vega lemezbemutató nagykoncertjével nyit a Barba Negra Track.

A bivalyerős nyitás után, idén a legnagyobb hangsúlyt több nagy jubileumi program kapja. A Sex Action és a Zorall frontembere, Szendrey Zsolt (Szasza) 55. születésnapját együtt ünnepli majd összes zenekara, Kukovecz Gábor 60. életéve kapcsán különleges ünnepi műsorral készül a Pokolgép, szintén kiemelt program lesz a Lord két tagjának, Pohl Misinek és Erős Attilának egybeeső 65. születésnapja. 20 éves lett a Fish!, negyedévszázados lett a Junkies, az idén 40 éve alakult Dinamit pedig 37 év után újra eredeti felállásban fog színpadra állni, ami az idei nyár egyik legnagyobb hazai látványossága lesz.

A nemzetközi felhozatalban találunk jó pár olyan előadót, akik egyáltalán nem voltak, vagy csak ritkán érkeznek Magyarországra. Az első külföldi show-t a Tobias Sammet vezette Avantasia hozza el Moonglow című új albumának bemutatójával, május 6-án. Júniusban szintén jubileumot ünnepelhetünk a kontinens alternatív rockzenei vonulatának talán legfontosabb zenekarával. A belga dEUS 20 éves kultuszalbumuk, a 'The Ideal Crash' turnéja keretében látogat el a Barba Negra Trackbe.

Visszatér a svéd közönségkedvenc Amon Amarth, óriási érdeklődés övezi az amerikai Dropkick Murphys és a legendás Whitesnake közelgő budapesti koncertjét. Jön a Powerwolf és a gitároslegenda Richie Kotzen, vagy az első alkalommal Magyarországra látogató Steel Panther is. A keményebb műfajok kedvelői sem panaszkodhatnak: visszatér a fővárosba a Meshuggah és a Testament.

A teljes programkínálat a track.barbanegra.hu oldalon érhető el.