Kultúra
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Csángó Bált
A rendezvény célja a moldvai és gyimesi csángó magyarok kultúrájának, hagyományainak bemutatása: idei díszvendége a Prima Primissima díjas Petrás Mária keramikusművész

A gálaműsort követően az érdeklődők moldvai és gyimesi táncokat is tanulhatnak (Fotó: MH)
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség és a Válaszút Alapítvány 2019. február 23-án, szombaton huszonharmadik alkalommal rendezi meg a Csángó Bált a budapesti Millenáris Parkban. A szervezők lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a rendezvénnyel a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét. Céljuk emellett a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régi és páratlanul gazdag népművészetének, hagyományainak bemutatása. A XXIII. Csángó Bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a megnyitóbeszédet pedig Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke tartja.
A tizenkét órán át tartó fesztiválon idén a 2017-ben elkezdett, naptári jeles napokat bemutató hagyományt folytatva a bál 19 órakor kezdődő műsorának középpontjában a nyári időszak áll. A nyári búcsújárások – mások mellett Szent Antalhoz Forrófalvára, Péter–Pálhoz Bákóba vagy Mária Magdolnához Csíkfaluba – alkalmával a csángók felkerekednek, hogy a szomszédos falvakba zarándokolva felkeressék barátaikat, rokonaikat. A színpadi gálaműsorban közreműködnek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek többek közt Dumbravényből, Klézséről, Külsőrekecsinből és a Gyimesekből, de a műsorban fellép Petrás Mária, valamint a csángó muzsikát játszó magyarországi zenekarok közül a Berka Együttes, a Csángálló Zenekar, a Somos Együttes és a Lippentő Táncegyüttes. A gálát megelőzően délután ismét sor kerül a Kőketánc Gyermektáncházra, valamint gasztronómiai bemutató is lesz a Millenáris Park B épületének előterében, ahol a közönség megismerheti, hogyan készül a csángó puliszka. A hajnalig tartó táncházban az érdeklődők moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg a különböző táncokat, énekeket, illetve részt vehetnek – mások mellett – Szokolay Dongó Balázs, a Zurgó Együttes és a Sültü Zenekar koncertjén is.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a hagyományok mellett a kortárs művészetek eszközeivel is bepillantást nyújtsanak a csángó magyar kultúrába, a bálon ezért rendszerint fényképészek, textil- és kerámiaművészek a csángó kultúrkörből merített munkáit is kiállítják. A szombaton a Millenárisra ellátogatók a Prima Primissima és Magyar Örökség díjas Petrás Mária keramikus, népdalénekes alkotásait tekinthetik meg.