Kultúra

Hétköznapi magasztosság

Morus Tamás története a Nemzeti Színházban – Modern, de elidegenítő effektusoktól mentes előadás remek színészi alakításokkal és rendezésben

Elképesztően jó ritmusú, feszes, játékos és humoros, egyben elgondolkodtató előadás a Nemzeti Színház új bemutatója a Gobbi Hilda Színpadon.

Nemzeti Színház 20190225
Bodrogi Gyula elképesztő súllyal, Rátóti Zoltán hihetetlen érzékenységgel játszik (Fotó: Bodnár Patrícia)

A brit Robert Bolt drámája, az Egy ember az örökkévalóságnak (A Man For All Seasons) – amely Vas István gyönyörű fordításában magyarul Kinek se nap, se szél címen vált ismertté – most eredeti címén látható. Szlávik István remek díszletével, Szakács Györgyi hasonlóan jó jelmezeivel, kiváló színészi alakításokkal, Csiszár Imre ötletes rendezésében modern, 21. századi formában jelenik meg, de úgy, hogy közben mentes minden idegesítően fölösleges sallangtól, hókuszpóktól, brechti elidegenítő effektustól. Lehetővé teszi a színésznek a szereppel való azonosulást, a nézőnek pedig az átélést, a belemerülést és az így elérhető katarzist. Érezhető benne a csapatmunka, amely nélkül nem áll össze egyetlen előadás sem, ám lehetőséget ad az egyéni képességek megcsillogtatására, ami szintén nélkülözhetetlen, hisz a színház épp e két rész egészén alapul.

Az 1530-as évek Angliájába ka­lauzoló tézisdráma középpontjában Sir Thomas More – Morus Tamás – alakja áll, illetve a 20. században szentté avatott kancellár hit-, erkölcs- és jogvitája az anglikán egyházat éppen megalapító uralkodóval, VIII. Henrikkel. Nehéz darab, rengeteg szöveggel, komoly filozófiai értekezésnek is beillő monológokkal, mégis mélyen megindító vallomásokkal hitről, szeretetről, hűségről – lecke önazonosságról és lelkiismeretről. A korszellem előtt meghajolni nem kívánó ember tragédiája, akit mégis felemel a belső békéjéből és az elveihez való hűségéből fakadó szabadság. Mindezt persze nem elvakultságból, csökönyösségből vagy más hamis indokkal teszi, tette Morus: egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy szembemenjen elveivel, meghazudtolja önmagát. Ha kell hallgat, megalázkodik, derűvel elvisel mindent, amit rá és családjára mér a sors, de nem hagyja bemocskolni magát.

Rátóti Zoltán csodálatos alakításában mindezt hihetetlen érzékenységgel közvetíti: határozott és egyben esendő, kedves, szerethető, van benne valami hétköznapi magasztosság. És ami talán még ennél is fontosabb: játéka nem nélkülözi a finom, okos humort – ez persze Kulcsár Edit dramaturg profi munkájának is köszönhető. Mint ahogy az is, hogy a korabeli szövevényes viszonyok, jogi és erkölcsi álláspontok érthetők, a jelenetek, szócsaták gördülékenyek.

Rátóti kitűnő ellenpontját képezik ellenfelei, vitapartnerei: az első felvonásban a VIII. Henriket játszó Fehér Tibor, illetve a Thomas Cromwellt megformáló Schnell Ádám. Fehér kiválóan hozza a kicsit piperkőc, ám keménykezű királyt: lehengerlő, ahogy akrobatamutatványok közben ide-oda vált a nyájas és a félelmetes uralkodó közt. Schnell legnagyobb érdeme, hogy Cromwellje a darab egyik, ha nem a legellenszenvesebb karaktere lett: ravasz, tenyérbemászó, aki semmilyen cselszövéstől nem riad vissza. Ráadásul az előadásban a társulat minden generációja képviselteti magát a pályakezdőktől – Barta Ágnes tündököl Thomas More lánya, Margaret szerepében – a nagy öregekig: Wolsey bíboros nyúlfarknyi szerepében Bodrogi Gyula minden megmozdulásának elképesztő súlya van.

Aki azonban a mellékszereplők közül a leginkább lenyűgöző, az Bakos-Kiss Gábor, aki a ‚Hétköznapi ember’ megjelölésű szerepben hol Thomas More főkomornyikjaként, hol hóhérként vagy temzei csónakosként valójában narrátori-rezonőri funkciót lát el – mesterien. Neki is köszönhető, hogy az előadás folyamatos mozgásban van, tudjuk, ki, kicsoda, milyen évet írunk, sőt még a jövőbe is kitekintünk.

Kiváló megoldás ez a nyitottság, a játszók, helyszínek megnevezése Csiszár Imre rendezőtől, nemcsak követhetővé teszi a darabot, de meg is védi a „rizsporosság” érzetétől. Ahogy a remekül átalakítható díszlet kihasználása, a ketrecszerű börtönben zajló jelenetek, a lefejezés nyílt színi, mégsem nevetséges bemutatása is. A több mint háromórás darabot arányosnak érezzük, nem túl hosszúnak, a néző tűréshatárán belül marad. Örök kérdéseket feszeget, problémákat, amelyekkel a néző maga is szembesül. Ám úgy aktuális, hogy direkten nem aktua­lizál – és kész válaszokat sem ad. Amolyan igazi, klasszikus színházi élmény.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom