Kultúra

Hagyomány és modernitás

Lemez. Serei Zsolt és Zombola Péter vesperásaiból

Alapvetően visszaszorult az egyházi kóruszene az utóbbi évtizedekben. Ezért persze nem a zeneszerzők, nem a kórusok és persze nem is a zenebarátok a felelősek.

A szocializmus évtizedeiben az a kultúrpolitikai elv érvényesült, hogy minden művészeti alkotást, amely a hithez, Istenhez, egyházhoz kapcsolódik, vissza kell szorítani a templomok falai közé. Ez a szocializmus vallásellenes harcának egyik fontos eleme volt.

A rendszerváltozás nem hozott látványos áttörést ezen a téren, de azért javult a helyzet. Feltűnően sokat tesz az egyházi zeneért például a BMC kiadó, amelynek egyik nemrég megjelent lemezén két kortárs szerző, Serei Zsolt és Zombola Péter vesperásai hallhatók a Schola Cantorum Budapestiensis tolmácsolásában. A vesperás szabadabb értelmezésben alkonyati imádságos ének, sőt, a kora középkorban a hívek közös éneklése volt. Mindvégig megmaradtak a maga határozott funkciói, amelyek közül az első és a legfontosabb a hit megerősítése. Amit most a Hungarian Contemporary Vespers című lemezen hallunk, felemelő és meditatív kóruszene, tisztán csengő, sőt, megtisztító erejű ének. Mintha egy karcsú csónak lenne, amely lassú, méltóságteljes sodródásával más tudatállapotba viszi át az embert. Feltétlenül magasabba, közelebb a Teremtőhöz.

A zenei szakkönyvek és leírások szerint a vesperás látványos fejlődésen ment keresztül az évszázadok alatt. Sok külső hatás érte, mint ahogy ő is nyilván jelentősen hatott más műfajokra. Nem belemagyarázás, ha azt mondjuk: Serei és Zombola vesperásai kifejezetten modern művek. Azonban a műfaj hagyományainak alapjai­ra épülnek. Az arányok persze eltérhetnek, a szerző habitusától függően. Úgy tűnik, hogy inkább Serei áll közelebb a vesperás klasszikus formáihoz, és Zombola a kísérletezőbb. De soha, egyiküknél sem szakad meg a hagyomány és modernitás között feszülő fonál. Az a fajta alkotói logika, amelyről a két szerző művei árulkodnak – érvényesüljön az egyházi zene terén vagy bárhol másutt –, az értékek folyamatosságát és az univerzum egységét hirdeti. Már-már zavarba ejtve az egyszerű halandót, mert őt ezer és ezer csatornán át győzködik arról manapság, hogy a szétcsúszás, a megtagadás, a hitehagyottság az ember „természetes” állapota.