Hadviselés és háború a víz alatt

A szakirodalmi adatok szerint az első ismert felszín alatti vízi jármű létrehozására Cornelius van Drebbel kapott megbízást 1620 körül I. Jakab (1603–1625) angol királytól. Az uralkodó két járművet rendelt. A fennmaradt iratok szerint a hajók fából készültek, a hajtást bőrtömítésű, vízmentesen záródó nyílásokhoz kitolt evezőkkel oldották meg. Az első hajóban négy, a másikban egy tucat evezős fért el, akik a levegőt a vízfelszínre kitolt csöveken kapták. A hajók működőképességéről, bevethetőségéről nem maradtak fenn adatok, s a történészek szerint kétséges, hogy valaha is alkalmazni tudták azokat.

Az első világháború harci búvárhajójáig kalandos és kacskaringós út vezetett. Az első, még sikertelen harci bevetésre 1776 szeptemberében került sor New Yorkban, míg a debütáló hajóelsüllyesztés Fulton, az első lapátkerekes gőzhajó megalkotója nevéhez fűződött 1801-ben. F. Alekszandrovszkij orosz feltaláló készített először sűrített levegővel hajtott víz alatti járművet, majd A. W. Bauer német tüzértiszt 1850-ben arra vállalkozott, hogy kis tengeralattjárójával a Schleswig-Holstein partját blokád alá vonó dán hajókat elsüllyeszti. Ez a modern tengeralattjárók születésének időpontja.

Az első világháború közeledtével a szemben álló felek egyre tökéletesebb szerkezeteket hoztak létre. Már kettős hajótestet építettek, vagyis a korábbi egyhéjú testet külső köpennyel borították, s a kettő között helyezték el a merülő- és üzemanyagtartályokat. Toronnyal és egyre több torpedóval szerelték fel a hajókat. A századfordulón az angolok az amerikai, korábban kifejlesztett úgynevezett Holland típusból vásároltak egyet, majd ennek alapján négy hasonlót építettek maguknak. A brit tengerészek viszont nem szívesen szolgáltak olyan egységnél, ahol alattomban, víz alól támadnak az ellenségre. Ennek ellenére a legnagyobb flottát Nagy-Britannia építette ki az első világháború előtt. Oroszország ekkortájt egyszerűen szétszedhető, összerakható és szállítható hajókat terveztetett abból a célból, hogy vasúton könnyen és viszonylag gyorsan el lehessen juttatni Port Arthurba. A németek egyre korszerűbb hajókkal rukkoltak elő 1905-öt követően. Az első fedélzeti löveggel felszerelt, illetve aknarakó tengeralattjárót mégis a briteknek sikerült kivitelezniük.

A tengeralattjárók először 1915. augusztus 5-én hajnalban csaptak össze az Adriai-tengeren, amikor az osztrák-magyar U5 megtámadta az olasz Nereidét, s a második torpedóval a hullámsírba küldte. Fontos közbeszúrni, hogy az első világháború elején a tengeralattjárókat döntően felderítésre, kisebb részben ellenséges hajók kilövésére használták – 1915-ben azonban a németek a kereskedelmi hajók ellen is bevetették őket, s ez óriási felháborodást váltott ki. Ennek a korlátozott búvárhajóharcnak esett áldozatául 1915. május 2-án a Lusitania angol kereskedelmi hajó, fedélzetén több mint száz amerikai utassal. A németek, félve attól, hogy az USA is belép a háborúba, felhagytak az efféle küzdelemmel, de már 1917. február 1-jétől korlátlan tengeralattjáró-háborút indítottak. Ekkorra egyébként a német víz alatti flotta százhúsz tagból állt. Az ellenfél a kihívást érezve egyre jobban tökéletesítette a védekezés módszerét és technikai hátterét, azaz a kereskedelmi hajókat modern ágyúkkal szerelte fel, biztonságot nyújtó konvojokban közlekedett, s gyors járatú cirkálók védték. Emellett a légtérben ballonok figyelték a tengeralattjárók vonulását, és víz alatti lehallgató készülékeket alkalmaztak.

A témáról bővebben az Echo Tv szombati, Időrosta című műsorában hallhatnak.