Kultúra
Gesztusokból építkező képek harmóniája
Lendület és jelek: a két éve elhunyt Polgár Csaba festményei a Pesti Vigadó kiállításán
Azon alkotóművészek közé tartozott Polgár Csaba, akik kezdettől nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy tovább is adják azt, amit megtanultak, megtapasztaltak. Ráadásul olyan tanár volt, aki nem határozott irányt mutatott, hanem tanítványai elé tárta az összességet, azért is, hogy felnyissa a szemeket, megmutassa a választékot, mármint a fontosabbját. Képzőművészi pályafutásának jellemzésére a kísérletezés a legjobb szó, és ezt rögtön észre is veheti a látogató, ha belép a Pesti Vigadóban megrendezett tárlatra. A január 13-ig látható, Jelhelyzetek című kiállításon egy pillantással fel lehet mérni, hogyan alkotta műveit, mi került az akvarellpapírra vagy más, jobbára papíralapú felületre, ahol a főszereplő jobbára egy-egy erőteljes gesztus lesz, amelyet érzékeny, aprólékosan kidolgozott területek vesznek körül. Így áll össze az a látvány, amely aztán különféle más technikákkal is megszülethet. Polgár ugyanis felhasználja a textilfestés „hulladékát”, a laufert, előveszi az egyik legrégebbi fotóeljárást, a fakítást, csak nála végső soron a napfény maga hozza létre a művet. A hagyományos festés mellett pedig alkalmazza a dörzsöléses technikát, a frottázst is.
A fővárosi születésű művész 1967-ben végzett az Iparművészeti Főiskola textil szakán, és azonnal ott is marasztalták oktatni. Leginkább textiltervezést tanított, de 1993 és 2003 között vezette is a tanszéket. Megszervezte az első Nemzetközi Mintatriennálékat, de a munkaköri kötelezettségek, a tanítás mellett folyamatosan alkotott is. Mint megannyi más képzőművészt, idővel őt is megfogta a Vas megyei Zsennye varázsa, a most kiállított munkák némelyikén jelezve is van, hogy az alkotóházként üzemelő Bezerédj-kastélyban készült. Folyamatosan alkotta köztéri munkáit, textil falképeit, burkolatait, térkompozícióit is, 1995-ben pedig belépett a Magyar Vízfestők Társaságába, de ez a sok lehetőséget rejtő technika már jóval korábban megjelent a művészetében. Megjelent és talán uralkodóvá is vált, ugyanakkor Polgár nem hagyott fel a kísérletezéssel sem, hiszen a korai idők fotogramjai után találunk a kiállításon néhány, 1991-ben készült frottázst is, mégpedig itáliai feliratok, sírkövek nagy, olasz nyelvű újságlapokra „dörzsölt” negatívjait.
A most kiállított műveken mégis a gesztusnak van a legfontosabb szerepe és a gesztusokból való építkezésnek, azok továbbfejlesztésének, amelyekben ott van az esetlegesség végtelensége, a kiszámíthatatlanság is. Ez a véletlenség azután hogy, hogy nem, de tud gyönyörű harmóniákat is eredményezni (Cunami gesztusok), vagy megidézhet a nézőben, befogadóban mondjuk sosem látott tájakat (Zöldek a térben). A kiállítás hangulatát meghatározó nagy, keret nélküli papírokon ott vannak az embert kezdetektől foglalkoztató kérdések is (Időjelenlét III., Elmúlás IV.). Mert ezekkel mindenkinek szembe kell nézni, ezekre valamiféle választ kell találni. Polgár Csaba útja végül Vas megyébe vezetett, Zsennyén vett házat, és 2004-től a szombathelyi főiskolán, majd egyetemen is tanított. A pályafutása így lett teljes, mi pedig e jobbára festett munkákból összeválogatott tárlat után igazán kíváncsiak lennénk egy életmű-kiállításra is.
A fővárosi születésű művész 1967-ben végzett az Iparművészeti Főiskola textil szakán, és azonnal ott is marasztalták oktatni. Leginkább textiltervezést tanított, de 1993 és 2003 között vezette is a tanszéket. Megszervezte az első Nemzetközi Mintatriennálékat, de a munkaköri kötelezettségek, a tanítás mellett folyamatosan alkotott is. Mint megannyi más képzőművészt, idővel őt is megfogta a Vas megyei Zsennye varázsa, a most kiállított munkák némelyikén jelezve is van, hogy az alkotóházként üzemelő Bezerédj-kastélyban készült. Folyamatosan alkotta köztéri munkáit, textil falképeit, burkolatait, térkompozícióit is, 1995-ben pedig belépett a Magyar Vízfestők Társaságába, de ez a sok lehetőséget rejtő technika már jóval korábban megjelent a művészetében. Megjelent és talán uralkodóvá is vált, ugyanakkor Polgár nem hagyott fel a kísérletezéssel sem, hiszen a korai idők fotogramjai után találunk a kiállításon néhány, 1991-ben készült frottázst is, mégpedig itáliai feliratok, sírkövek nagy, olasz nyelvű újságlapokra „dörzsölt” negatívjait.
A most kiállított műveken mégis a gesztusnak van a legfontosabb szerepe és a gesztusokból való építkezésnek, azok továbbfejlesztésének, amelyekben ott van az esetlegesség végtelensége, a kiszámíthatatlanság is. Ez a véletlenség azután hogy, hogy nem, de tud gyönyörű harmóniákat is eredményezni (Cunami gesztusok), vagy megidézhet a nézőben, befogadóban mondjuk sosem látott tájakat (Zöldek a térben). A kiállítás hangulatát meghatározó nagy, keret nélküli papírokon ott vannak az embert kezdetektől foglalkoztató kérdések is (Időjelenlét III., Elmúlás IV.). Mert ezekkel mindenkinek szembe kell nézni, ezekre valamiféle választ kell találni. Polgár Csaba útja végül Vas megyébe vezetett, Zsennyén vett házat, és 2004-től a szombathelyi főiskolán, majd egyetemen is tanított. A pályafutása így lett teljes, mi pedig e jobbára festett munkákból összeválogatott tárlat után igazán kíváncsiak lennénk egy életmű-kiállításra is.