Kultúra

Folytatódik a rekonstrukció a budai Várban

A királyi palota Szent István termét 2021 nyarára építik újjá az új kormányhatározat szerint

A következő három évben rendbe teszik a budai Vár útjait, parkjait, újabb mélygarázs épül, megkezdődik a királyi palota építészeti felmérése, 2021 augusztusára pedig elkészül az itteni Szent István terem rekonstrukciója – jelentette be Fodor Gergely miniszteri biztos.

budai Vár 20190214
A palota déli részén volt a míves szoba, amelynek helyreállítása most elkezdődik (Forrás: Iparművészeti Múzeum)

A kormány szerdán közzétett határozata értelmében a Nemzeti Hauszmann Program részeként a következő három évben megindul a budai Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a volt királyi palota teljes építészeti „átvilágítása” – jelentette be tegnap a beruházásokért felelős miniszteri biztos. Fodor Gergely a távirati iroda tudósítása szerint hozzátette, hogy a határozat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira. A politikus azt mondta: a program a magyar embereknek kívánja visszaadni a budai Várnegyedet, mert az elmúlt több mint hatvan évben kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló programban először rendbe teszik az utakat, sétányokat, várfalakat, parkokat és kerteket. Fodor Gergely tájékoztatása szerint ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások: a királyi palota melletti lovarda és főőrségi épület az idén nyárra, a palotában pedig a rekonstruált Szent István terem 2021. augusztus 20-ra készül el.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, illetve Hunyadi-udvar közötti terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül – ismertette a további elemeket a miniszteri biztos.

A Szent István terem Hauszmann Alajos építész tervei szerint készült a királyi palota bővítésekor, a múlt századfordulón, a Budapesti Történeti Múzeum mai főbejárati csarnoka fölött helyezkedett el. Falait az Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek díszítették a textilek mellett. Mint néhány éve egy konferencián Rostás Péter művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese elmondta, megvannak az eredeti tervek, és megmaradtak a textilminták, valamint a Zsolnay-gyár próbadarabjai is. Emellett felfedezték a terem megközelítőleg hű replikáját egy villában, amely szintén nagy segítség. A rekonstrukció előkészületei már 2016 vége óta zajlanak. A megmaradt textilminták alapján, a Hauszmann-terv részeként a pécsi székhelyű lakástextilgyártó- és forgalmazó cégcsoport, a Rovitex Hungária Kft. készíti el ezek rekonstrukcióját, és mint annak idején a távirati irodának Romeisz Norbert, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, több szakértő és külföldi restaurátor bevonásával zajlik a munka. Nagy felbontású szkenneléses mikroszkópvizsgálatokat végeznek az anyagon, ebből állapítják majd meg azok pontos összetételét és színét. A kutatásban részt vett Németországból a nemzetközileg elismert restaurátor professzor, Heiner Büld is, aki a zsinórok felbontását, az eredeti anyagösszetételt, a színt és a színváltozásokat fogja vizsgálni.

A terem bútorzatát egyébként a korszak hírneves alkotója, Thék Endre és műhelye készítette.

A II. világháború után készült felmérés a fentebb említett konferencián elhangzottak szerint arról számolt be, hogy a terem fából készült falburkolata és mennyezetkiképzése teljesen megsemmisült, vélhetően tűzben. A terem helyén más alaprajzzal a múzeum számára metszettár és irodák létesültek, de a rekonstrukcióban közreműködő Potzner Ferenc Ybl-díjas építész szerint könnyen kibonthatók az utólagos válaszfalak. A helyreállítás részeként egyébként a déli, Tabán felé néző ezen homlokzatrész is megváltozik: a világháború utáni átépítéskor a három helyett öt ablaknyílást alakítottak itt ki, de ezt visszaállítják a kőburkolattal együtt.