Filmkapuk a történelemhez

–  Mikor döntötte el, hogy jogászként a filmforgatókönyv-írást választja?

–  Mindig is szerettem az írást és a filmeket is. Kamaszkoromban rájöttem, hogy van ez a foglalkozás, amit forgatókönyvírásnak neveznek. Kedvet kaptam, és elkezdtem a fióknak írni, végül jogászként soha nem dolgoztam. Egy filmes magazinnak cikkeket adtam, este meg nekiestem ennek. Forgatókönyvíró szak akkor, a kétezres évek elején, nem volt. A kritikaírásnak köszönhetően ismerkedtem meg forgalmazókkal, egyikük áthívott sajtósnak, ahol aztán megtanultam a marketinget, a kapcsolattartást a mozikkal. Mi forgalmaztuk az Egy szoknya, egy nadrágot, ennek kapcsán összeismerkedtem a néhai Neményi Ádám producerrel, és vele csináltam az első filmjeimet, például a 9 és fél randit. Ezután jött a Made in Hungária.

–  Az elmúlt években bemutatott Félvilág és Örök tél című filmjeiben erőteljes női karakterek vannak. Ez tudatos volt?

–  Mielőtt a Félvilágot írtam, éreztem, hogy már túl sok „tesztoszteronos” filmet készítettem. Kicsit váltani akartam, és nagyon nagy kihívás volt, hogy tudok-e női karaktereket írni. Hiszen férfi vagyok, és ilyen szemmel látom a világot. Az járt még a fejemben, hogy vajon a nők mit fognak gondolni arról, amit írok, mert mégiscsak „csalás”. Ugyanakkor, ha másik történelmi korba helyezkedem, az is az, de ez a feladat. Életem legjobb írásélménye volt a Félvilág, három nagyon erős női karakterrel, nehéz volt tőlük elbúcsúzni. Az Örök tél cselekményé­ben pedig, amely a málenkij robotról szól, szintén nagyon erős a női főszereplő.

–  Hogyan jött annak a filmnek a története?

–  Egy barátom édesapja folyamatosan bombázott a családjuk történetével. A megszálló szovjet csapatok sok százezer embert vittek el kényszermunkára Magyarországról is. Egyrészt mert a háború miatt megcsappant a munkaerő, másrészt meg nem akarták, hogy legyenek aktív korú emberek. Féltek attól, hogy a magyarok, emlékezve a Tanácsköztársaságra, ellenállásra készülnek. Attól is tartottak, hogy megmérgezik a kutakat, amelyekből a szovjet katonák isznak. Az Örök tél így egy olyan fiatalasszonyról szól, akit elvisznek kényszermunkára, és elszakad a hároméves lányától.

–  Nem lelki teher íróként egy ilyen súlyos történet?

–  Nehéz, mert gondolatban tényleg ott kell lennem a fogolytáborban, akár hónapokig. Szerencsére könnyedebb témákon is dolgozom, két sorozatot írok, most szintén készül még egy. Persze ez nem jelenti azt, hogy mondjuk vígjátékot könnyebb is megírni, mert a poénoknak a helyükön kell lenniük.

–  Az Apró mesék című új filmjét március 14-én mutatják be, ez szintén a történelemből merít.

–  Nagyon érdekelnek azok az úgynevezett átmeneti állapotok, amikor megváltozik a rendszer. Elkezdenek-e másként gondolkodni az emberek, ha új rezsim van? Érdekes, ki hogyan alkalmazkodik, ki hogyan halászik a zavarosban, ki marad hű az elveihez. Ezért foglalkoztat 1914, 1918, 1956 vagy 1989 is. Az Apró mesék pedig 1945-ben játszódik, amikor a háború után „vadnyugati” állapot és káosz uralkodik az országban. A lakosság óriási szenvedésen van túl, és már megy a következő felé, bár még nem tud róla. Amikor nézegettem a korabeli apróhirdetéseket, nagyon sok arról szól, hogy „Keresem a páromat, a férjemet, ki tud róla?”. Százezrével tűntek el az emberek. A film címe is innen jön, a főszereplő ugyanis egy olyan ügyeskedő, aki ezeket a hirdetéseket böngészi, és némi ételért, pénzért azt hazudja a családoknak, hogy ismeri az eltűnteket.

–  Az is feltűnő, hogy például A vizsga, az Örök tél vagy az Apró mesék mind télen játszódnak.

–  A stáb tagjai nem is örültek annyira, hogy az új filmhez szintén Szlovákiában vettük fel a Don-kanyarban játszódó jeleneteket. Rendszeresen viccelődnek azzal, hogy a következő filmet Hawaiira írjam, és egy női röplabdacsapatról szóljon… Az volt a célom, hogy az alkotótársaknak, akikkel már több filmen együtt dolgoztunk – Szász Attila rendező, Lajos Tamás producer, Nagy András operatőr és még sorolhatnám – új feladat legyen minden közös munka. Az Apró meséket is már úgy írtam, hogy mindenkinek kihívás legyen, ne ismételjük magunkat, így még inkább a vizualitásra fókuszáltam, kevesebb párbeszéd került bele. Azt szerettük volna, hogy képekben meséljük el a történetet, igazi „mozis” érzést biztosítva. Az emberek hozzászoktak az amerikai filmek kivitelezéséhez, és akaratlanul is azokhoz hasonlítják a magyar alkotásokat. Ez a történet, bár valós események veszik körül, fikció, ezért kalandosabb, fordulatosabb sztorit lehetett írni a drámához. Úgy fogalmaznék, hogy ez szerelmes film noir a negyvenes évekről.

–  A történelmi filmek segítenek feldolgozni a múlt traumáit?

–  Mindenképpen. Ez a legerősebb kommunikációs forma, alkalmas lehet a sebek gyógyítására. De ismeretterjesztésre és propagandára is megfelelő, láttunk mindre példát már. Egy könyv persze összetettebb, ám a mi szakmánkban szerintem az érzést és gondolatot lehet átvinni, de azt mindennél hatásosabban. A filmjeim, remélem, erős élményt adnak, amitől esetleg a néző kedvet kap, hogy utánaolvasson a témának, vagy ha legközelebb találkozik az adott korszakkal, már ne száraz történelemnek lássa. Inkább kapunak, amin beléphet. Nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy ezek történelmi disszertációk, de bevezetésnek nagyon jók lehetnek. A kultúrpolitika feladata, hogy rávezesse az embereket arra, milyen eseményeket érdemes elmesélni a múltból, ami mondjuk az ifjúságnak nagy érzelmi lökést ad. Gondolkodom egy Trianonról szóló film írásán is.

–  Nem fél ettől az érzékeny témától?

–  Nem szabad úgy tekinteni Trianonra, mint szitokszó vagy politikai jelszó, és hogy aki erről akar filmet készíteni, az irredenta. Ez hatalmas nemzeti tragédia. Vannak szélsőséges vélemények minden oldalon, de tény, hogy mindenkinek rossz volt. Milliókat szakítottak el egymástól, az otthonuktól, családok mentek tönkre. Erről olyan történetet szeretnék írni, mint mondjuk az Örök tél, amely az egyes emberről, az ő veszteségéről szól.