Kultúra
Feszegetni a rézkarc határait
Maurer Dóra grafikai kiállítása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen – Amikor az egyiklegtehetségesebb diák nem kaphatott diplomát – Út a roncsolt lemezekig
Születésnapi ajándékként is értelmezhető az a tárlat, amely december 3-ig látható Maurer Dóra nemzetközi hírű képzőművész grafikai munkásságáról a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében. A Nyomtatás: Nyomhagyás című kiállításon mintegy száz, 1955 és 1980 között készült alkotását mutatják be.
A kurátor, Révész Emese a nemrég megnyílt tárlat bejárásán arra emlékeztetett: az 1955-től a Képzőn tanuló Maurer Dóra láthatta Kondor Béla diplomamunkának készült, a grafikusokra elementáris erővel ható Dózsa-sorozatát is. A főiskolás munkákat bemutató első teremben pedig látszik, hogy Maurer a sokszorosító grafika mesterségének kezdetektől fogva egészen magas fokán állt. Az egyik első sorozat az anyja által a piacról hazahozott kopasztott csirkéről készült, de itt van az 1919-es proletárdiktatúra negyvenedik évfordulójára készített munkásmozgalmi triptichonja is, amin a „hősök” között a főiskolai takarítónő, a fűtő és a barátainak az arcvonásai tűnnek fel. Önkéntes kórházi ápolóként vette ki a részét az 1956-os forradalomból, nem véletlen hát, hogy nem tudott azonosulni a proletárok diktatúrájának eszméivel. Ha pedig megnézzük az abszolút semleges tematikájú Mindennapok című sorozatát, amely a diplomamunkája volt 1961-ben, láthatjuk, hogy egy mestermű, így a diplomától való megfosztás (az évfolyam tizennyolc diákjából tizenketten mehettek haza oklevél nélkül) egyértelműen a megtorlás része volt. Aztán itt van az első teremben az iskolatárs Karácsony Gábor, Jovánovics György és Vekerdy Tamás finoman rajzolt portréja, már tetten lehet érni a későbbi kísérletező, a mesterség határait feszegető alkotót.
A hatvanas, hetvenes évek az útkeresés évei voltak. És ehhez a Műcsarnok Vállalat teremtette meg a lehetőséget, hiszen elég volt évi négy-öt nagyobb rézkarcot elkészíteni megrendelésre, és már meg is volt a szűkös betevő. Maurer Dórának ebből még arra is futotta, hogy – igaz hátizsákkal, de – bejárja Itáliát és Görögországot.
Az élmények, a látottak pedig ott vannak a munkáin is, ahol már a gézdarabok és erős maratások mellett egyre nagyobb a véletlennek a szerepe a műalkotás végső formájában. Mert Maurer az 1976-ban, a Műhelytitkok sorozatban megjelent, rézmetszésről és rézkarcokról szóló könyvében is sokat emlegeti a véletlent. Mondhatni biomorf nyomatok születnek, a hullámzó természet leképeződései. És idegen anyagok, például hörcsögszőrme jelenik meg rajtuk, vagy éppen a lemez, a dúc alakjához nyúl hozzá, eltérve a megszokott négyszögletestől. A nagy áttörést pedig az jelentette, amikor egy bérház gangjáról leejtette az alumíniumlemezt, és úgy tette bele a présbe egyszer, kétszer, háromszor, az eljárás mindig változtatott a meggyűrődött lemezen, más és más lett a nyomat is. Innentől vallja, hogy a nyomatok dokumentumok, egy-egy esemény „kimerevítései”. Ezután készülnek a „pedotípiák” is, mert a láb is nyomot hagy a papíron – 1971 májusában például a kiállítására érkezők lábnyomait rögzíti egy fehér lapon. De közben nem áll le a nyomólemezek torzításával, savval roncsolásával sem. Ugyanígy elkezdi roncsolni a leírt szövegeket is, majd eljut a mostani kiállítás záródarabját jelentő, 1979-es Kimerülés című munkáig: addig nyomtat egy hidegtűvel karcolt lapot, míg arról el nem tűnnek a vonalak.
Aztán megtörténik a váltás, Maurer Dóra leteszi a savas flakont és a karcolótűt, jön az ecset és a nagyobb felületek.