Kultúra
Felszabadító és lélekszelídítő öröméneklés
Az Apáca Show látványos, egyben megható előadás remek zenével és énekhangokkal, de nem minden hiba nélkül – Broadway-musical az Operettszínház új bemutatója
A Disney-rajzfilmek Oscar-díjas mestere, Alan Menken szerzett zenét ehhez, a dalszövegeket Glenn Slater írta, színpadra pedig Cheri és Bill Steinkellner adaptálta. Ősbemutatója 2006-ban volt a kaliforniai Pasadenában, világhírű azonban csak a West Enden tartott premierje után lett: a London Palladiumban 2009-től éveken át játszották, és turnéztak is vele szerte Nagy-Britanniában. A Broadwayre végül 2011-ben érkezett meg – a londoni előadástól picit eltérő történeti szerkezettel és zenedramaturgiával. Bár az eredeti filmes cselekményt némileg megváltoztatták, a musical középpontjában is Deloris van Cartier feltörekvő énekesnő áll, aki karácsony este gyilkosságot lát Philadelphiában, ezért a rendőrségtől védelmet kér, akik az Angyalok Királynéja katolikus zárdában bújtatják el.
Idén augusztus elején ez a Broadway-változat debütált nagy sikerrel és telt házzal a Szegedi Szabadtéri Játékokon Szente Vajk rendezésében, a Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciójaként, kőszínházi bemutatóját pedig a hét végén tartották a Budapesti Operettszínházban. Noha az előadás valóban látványos és szórakoztató, tele fülbemászó dallamokkal, remek énekesi-színészi teljesítményekkel, vannak ügyetlenségei és gyermekbetegségei.
A rendezőnek számtalan jó ötlete és ügyes megoldása van, emellett kiválóan bevonja a közönséget az előadásba, kifejezetten sokszor szólítja meg a nézőt közvetlenül (végre egy darab, ahol szabad együtt bulizni az apácakórussal) – ami nem igazán jellemző a hazai musical-játszásban, ezért igazán dicsérendő. Mégis úgy látjuk, hogy a sokkal nagyobb, szabadtéri színpadra készült darabot nem sikerült kellően átalakítania a kőszínházi környezethez, nem tudott eléggé homogén egységet varázsolni a zeneszámokból és az őket összekötő néhány prózai részből. A Dóm téren minden bizonnyal kiváló showelemnek számító villódzó fények, reflektorok az Operettben kiverik a szemünket, a központi díszletgömb ezüstös faláról visszaverődve elvakítanak, hiszen a közönség itt sokkal közelebb van a színpadhoz, mint Szegeden. A Rákay Tamás díszlettervező által megálmodott kinyitható, forgatható fél diszkógömb, amelynek átalakítható belseje funkcionál hátterül a jelenetek többségének, Szegeden messziről minden bizonnyal jól működött, de kőszínházban nem érvényesül igazán. Hasonló helyzet a darabba illesztett videókkal, kivetítésekkel: néha túlságosan elvonják a figyelmet a dalról, a szituációról, a színészekről.
Márpedig a színészi játék és az Operettszínház szólistáinak fantasztikus teljesítménye sok mindenért kárpótolja a nézőt. Peller Anna Delorisként sokkal több a butuska szőke dívánál, prózában és hangban is kiváló, jelenlétének súlya van. Janza Kata a zárdafőnökasszony szerepében remekel, finomsága és szigorúsága zeneileg is kitűnő ellenpontja Peller harsányságának. Csonka András a tőle megszokott érzékenységgel és mértéktartással alakítja O’Hara atyát, a háttérből színesíti a zárdában játszódó jeleneteket. Peller Károly kiemelendő még: a táncos-komikusnak igazán jól áll a kicsit setesuta, sajnálatra méltó, mégis szeretnivaló Eddie Shouter hadnagy karaktere. Nem beszélve az apácák kórusáról – benne Jenes Kittivel, Vágó Zsuzsival és Kékkovács Marával –, akik elképesztő lendülettel táncolják-éneklik végig a darabot.
E remek színészek miatt kár, hogy Szente Vajk nem mindig tud mit kezdeni az átkötőjelenetekkel, a dialógusok néha kilógnak a darabból, az első felvonás eleje mintha folyamatos és fejvesztett ide-oda rohangálásból állna, akkor is, ha éppen a színpad közepén énekel Peller Anna. Ugyanakkor az egész némileg helyrezökken, amint belépünk a templomba. A Szabó P. Szilveszter alakította Curtis Jackson gengszterdalának képei ugyancsak összevisszák, az a jelenetsor valahogy az egész előadásból kilóg – ezen az sem segít, hogy magyar szövege nem a legjobb. Ami sajnos több ízben visszatérő probléma: Galambos Attila és Szente Vajk magyar fordítása nem az igazi. Feleslegesen sok benne a fárasztó szóvicc, vannak fogalmi tévedések (egy apáca nem diétázik, hanem böjtöl), illetve sokszor a dalszövegeket is túlontúl mai szlengre akarták venni, ami nem áll jól egy bevallottan 1978-ban játszódó darabnak.
Mindazonáltal a rendező remekül ért a forgataghangulat megteremtéséhez: az, ahogy Deloris énekelni tanítja az apácákat, az előadás egyik legjobb jelenetsora, Eddie hadnagy átöltözős magánszámához hasonlóan, ami szintén maradandó élmény. Szente Vajk kiváló ritmusérzékkel váltogatja a showelemeket és a bensőségesebb jeleneteket, ezzel úgy tud megható lenni, hogy mégsem érezzük direkt hatásvadászatnak. Minden külsőség ellenére a darab legfontosabb mondanivalója, az összetartozás, a közösség megtartó ereje (amit Deloris a zárdában ismer meg) megfelelő és méltó hangsúlyt kap – a katarzis nem marad el. w
Menkel–Slater–Steinkellner: Apáca Show
Budapesti Operettszínház
Rendező: Szente Vaj