Kultúra

Érmindszent és Párizs között

Száz éve, január 27-én halt meg Ady Endre – Egy nemzedéknyi magyar a francia főváros vonzásában – A föltámadás szomorúsága a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Valahányszor a Királyhágón át ereszkedünk be Erdélybe Kalotaszeg és Kolozsvár felé vezető utunkon, Csucsánál ösztönösen nézek fel az út melletti dombból kivilágló, kicsi, vörös tetős toronyra. Néha keresni kell a volt Boncza-kastély apró bástyáját, hiszen a nyári lomberdő könnyen eltakarja: aki nem tudja, hol és mire figyeljen, könnyen elszalaszthatja.

Ady Endre 20190126
 (Forrás: Wikipedia)

Pedig irodalomtörténeti jelentőségű hely ez nekünk, magyaroknak, hiszen a száz éve, 1919. január 27-én elhunyt Ady Endre itt vészelte át az első világháborút, sőt valószínűleg itt születtek félelmeit és a világégés szörnyűségeit feldolgozó versei, mint az Emlékezés egy nyár-éjszakára vagy az Ember az embertelenségben.

Ettől a csucsai kastély kap valamiféle mágikus, sőt azt is mondhatnám, mitikus jelleget – akárcsak Párizs, a „szép ámulások szent városa” (A Gare de l’Est-en). Bármikor, amikor szerencsém volt Párizsban élni, a boulevard Saint-Michelen járva akaratlanul is fülembe csengtek azok a bizonyos „kis rőzse-dalok” (Párisban járt az Ősz), és nemigen mulasztottam el meglátogatni a Latin-negyedben Ady kedvenc szállodáját, az Hotel des Balcons-t, ahol még emléktáblát is kapott az utókortól. A doborműn idézet is áll: „Paris est planté dans mon cœur” azaz Párizs a szívembe van elültetve.

A francia főváros iránt érzett vonzalmamhoz nagyban hozzájárult az, ahogyan Ady lefestette, és nemcsak a bennem kialakult Párizs-képet befolyásolták versei. Sokan kutatják a mai napig, hogyan, miként és mikor vált a francia főváros a magyar írók, művészek kulturális menedékhelyévé – többségük egyetért abban: a magyar irodalom Párizs-mítoszának alfája és ómegája is ő. Fejtő Ferenc ezt már 1937-ben nagyon találóan fogalmazta meg: „Párizsnak egységes varázsa van számunkra, s ez a varázs, amelynél fogva már nevét is megkülönböztetett áhítattal ejtjük ki, az Adyék korszakának szellemi hagyatéka. Az Ady Párizsa: mítosz, a magyarságnak a 20. században talán legéltetőbb s elitjében legáltalánosabb mítosza. E mítosznak lényege egy kis nép fiainak vágyódása a nagy stílus, az életnek közvetlenebb, színesebb s fejlettebb technikájú élvezete a nagyobb lehetőségek után. Párizs főként Ady szemében egy új vallásnak, a nagybetűvel írt Élet vallásának Mekkája, Jeruzsáleme, Rómája; nem egyszerűen nagyváros, hanem, mint már Rimbaud is írta róla, »szent város«; szent, ennek az ősi szónak mind a két, áhítatos és borzalmas értelmében. Ady Párizs-mítoszát a kor másik nagy költője, Babits Mihály is osztotta. […] Ady és Babits egyformán »Babilonnak« nevezik Párizst. Adynál a Babilon szó több egy könnyedén jelentkező képzettársításnál; átélt, átszenvedett mitologikus szókincsének állandó eleme.”

A fenti idézetben két másik fontos szó is felmerül Adyval kapcsolatban: az egyszerre megélt áhítat és borzalom, ami tulajdonképpen egész életét, életművét áthatja – a magyarság, hazája, még szülőföldje viszonylatában is. Ez az ambivalencia költészete egyik legjobban kritizált, talán legnehezebben befogadható jellemzője.

Mindent megváltoztat azonban, ha ellátogatunk Érmindszentre, ahol a magyar állam támogatásának is hála, szépen felújították és karbantartják Ady szülőházát, valamint a később általa szüleinek építtetett nagyobb kúriát. Amint belépünk a nádfedeles, kétszobás, alacsony bejáratú, sötét parasztházba, megértjük a Minden-Titkokat. Hogy honnan indult el, és hová érkezett, hogy milyen lehetett a fényes-csodás Budapestről vagy Párizsból hazatérni a koszos-poros Érmindszentre, vagy önkéntes száműzetésbe vonulni Csucsára. Hogy mindez mit okozhatott a lelkében.

Aztán, ha átmegyünk a másik házba, a tágasabb kúriába, ahol jól elrendezve csomó értékes fénykép, kézirat, levél, korabeli kiadvány, újságcikk van kiállítva a csak nagyjából berendezett szobabelsőkben, tovább tisztul a kép. Érdemes beleolvasni Ady leveleibe: például abba, amelyet édesanyjának írt Párizsból, köszönetképpen a hazai csomagért, és amelyben kérleli, hogy küldjön még neki egy kis töltött káposztát a legközelebbi látogatóval…

Halálának századik évfordulóján mi mondható még el Ady Endréről (amit nem írtak vagy mondtak el kortársai, követői, kritikusai, kutatói)? Hogy heves volt, vad, nagyérzelmű, hirtelen, beteg, és az alkoholt sem vetette meg. Hogy nélküle nincs modern magyar költészet. Lehet szeretni vagy utálni, de nagysága megkérdőjelezhetetlen.


Irodalmi séta és emlékest

Emlékkiállítással, a költő hagyatékáról szóló előadásokkal, irodalmi sétával, koncerttel és felolvasószínházi előadással emlékezik a Petőfi Irodalmi Múzeum a száz éve elhunyt Ady Endrére. A föltámadás szomorúsága című, 2020-ig látható kiállítás a halál pillanatával kezdődik, majd tárgyi emlékek, írásbeli dokumentumok, filmfelvételek, versek bemutatásával idézi fel Ady Endre életútját. A tárlat, amelynek kurátora Hegyi Katalin, reflektál a kultusz születésére is. Szombaton a múzeumtól indul és kávéházak, szerkesztőségek, lakhelyek érintésével a Nemzeti Múzeumnál ér véget az „Ady-emlékhelyeket” bemutató irodalmi séta. Ady Endre síremlékénél, majd kora délután az Ady Emlékmúzeumnál lesz koszorúzás és megemlékezés. Vasárnap este a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata is a költőóriás előtt tiszteleg a Pesti Vigadó Dísztermében rendezett irodalmi és zenei műsorral, amelyet Mezey Katalin Kossuth-díjas költő és Nagy Márta zongoraművész állított össze.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom